Putyin: szabályozni kell az országok magatartását az információs térben

Külföld, 2021.03.26

Nemzetközi szabályrendszert kell kidolgozni az országok információs térben való magatartására vonatkozóan - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz nemzetbiztonsági tanács ülésén pénteken.

"Fontos, hogy közösen kidolgozzuk és egyeztessük az arra vonatkozó egyetemes és mindenki számára igazságos szabályokat, hogy egy állam miként viselkedhet az információs térben, a világos és érthető kritériumait a megengedhető és a nem megengedhető cselekedeteknek, és mindennek jogilag kötelező jelleget kell adni, vagyis minden országnak maradéktalanul végre kell majd hajtania ezeket a szabályokat" - mondta Putyin.

Az orosz elnök szerint az információs térről kötött jogi megállapodások hozzájárulnak majd a kölcsönösen előnyös együttműködés fejlődéséhez, az innovációhoz, valamint a konfliktusok megelőzéséhez és a potenciális kockázatok elhárításához.

Putyin szerint az egyes országok digitális szuverenitásának sérthetetlennek kell maradnia, vagyis minden állam önállóan határozza meg tulajdon információs terének és infrastruktúrájának szabályozását. Közölte hogy Oroszország számára a prioritási sorrendet az informatikai biztonság kiépítése terén a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ODKB), a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a BRICS és a Független Államok Közössége (FÁK) jelenti. Mint mondta, a partnerségnek ki kell terjednie a tapasztalatcserére, a szakemberképzésre, a tudományos kutatásra és a kiberincidensekre való közös reagálásra.

Az orosz biztonsági tanács pénteken jóváhagyta a nemzetközi kiberbiztonságra vonatkozó új állami politika tervezetét, valamint a megvalósítási terv előkészítését. Ilyen dokumentumot legutóbb 2013-ban fogadtak el.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!