Rágalmazással vádolja koszovói kollégáját az albán miniszterelnök

Külföld, 2020.01.16

Edi Rama albán miniszterelnök rágalmazási keresetet adott be Ramush Haradinaj távozó koszovói kormányfő ellen - közölte értesülését a pristinai sajtó csütörtökön.

Edi Rama szerint Ramush Haradinaj rágalmazást követett el, amikor több televíziós műsorban is azt állította, hogy az albán miniszterelnök a koszovói és a szerb államfővel arról egyeztetett, hogyan valósítsák meg a területcserét Szerbia és Koszovó között.

A területcsere lehetőségét először Ivica Dacic szerb külügyminiszter vetette fel. Az elképzelés szerint úgy lehetne rendezni Szerbia és Koszovó viszonyát, ha a szerbek lakta észak-koszovói területek Szerbiához kerülnének, míg az albánok lakta dél-szerbiai településeket Koszovóhoz csatolnák.

Edi Rama szerint azzal, hogy Ramush Haradinaj azt állította, ennek az ötletnek a felvázolásában ő (Rama) is részt vett, azt a hamis látszatot keltette, hogy az albán miniszterelnök képes lenne az albán és a koszovói nemzeti érdekekkel ellentétesen fellépni.

Harmincoldalas keresetében kártérítést követel, mert - mint írja - a becsülete, a tekintélye és a méltósága is sérült Ramush Haradinaj állításai miatt. A dokumentumban Edi Rama részletesen és hosszan sorolja azokat az állításokat, amelyekkel a távozó koszovói kormányfő a becsületébe gázolt. Végül nem közölte, milyen összegű kártérítést követel, azt viszont leszögezte, hogy szeretné, ha Haradinajt állításai visszavonására köteleznék.

A hír hallatán Ramush Haradinaj kijelentette: szerinte az albán kormányfő keresete alaptalan, és csak azért akarja más irányba terelni a közbeszédet, hogy meneküljön a politikai felelősség elől. Mint mondta: a törvényes határidőn belül válaszolni fog a bíróság megkeresésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!