Részleges munkabeszüntetéssel tiltakoznak Romániában a szervezett bűnözési elleni ügyészek az igazságügyi törvények módosítása ellen

Külföld, 2019.02.25

Részleges munkabeszüntetéssel tiltakozik Romániában a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a bukaresti kormánynak az igazságügyi törvényeket fél éven belül immár negyedik alkalommal módosító sürgősségi rendelete ellen.

Az erről szóló állásfoglalást a vádhatóság hétfői közgyűlésén részt vevő 231 ügyész közül 221 szavazta meg. A DIICOT ügyészei egyebek mellett azt a rendelkezést kifogásolták, amely a bírák számára is lehetővé teszi a vezető ügyészségi tisztségek megpályázását, másfelől ismét bírálták a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) létrehozását és a speciális vádhatóság kivonását a legfőbb ügyész hatásköre alól.

A DIICOT szerint a kormány sürgősségi rendelete több alkotmányos elvet is sért, valamint nem veszi figyelembe a Velencei Bizottság figyelmeztetéseit és az Európai Bizottságnak a Romániára vonatkozó, úgynevezett ellenőrzési és együttműködési mechanizmusa (MCV) keretében megfogalmazott ajánlásait.

A DIICOT ügyészei tiltakozásuk jeléül március 8-ig délelőtt 8-tól 12 óráig felfüggesztik tevékenységüket, ez alól kizárólag a halasztást nem tűrő sürgős ügyek képeznek kivételt.

Vasárnap este Bukarestben és Románia több másik nagyvárosában ezrek vonultak utcára az igazságügyi törvényeket módosító 7-es számú sürgősségi kormányrendelet elleni tiltakozásul. A demonstrálók szolidaritásukat fejezték ki a bírákkal és ügyészekkel, akik pénteken az ország több városában néma tüntetéssel, munkabeszüntetéssel tiltakoztak a megkérdezésük nélkül, titokban előkészített jogszabály ellen.

Hétfőn a legfőbb ügyészség alkalmazottai is szavazattöbbséggel úgy döntöttek: karszalag viselésével fejezik ki tiltakozásukat a kormány sürgősségi rendelete ellen. A DIICOT-éhoz hasonló részleges munkabeszüntetést hirdettek a kolozsvári törvényszék, valamint a bukaresti második kerületi, a dési, kolozsvári, targovistei és szamosújvári bíróság dolgozói, illetve tucatnyi vidéki ügyészség is - tudatta a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.

Klaus Iohannis államfő sajtóközleményben ítélete el, hogy a kormány a szakmai szervezetek előzetes megkérdezése nélkül módosította az igazságügyi törvényeket. A jobboldali elnök azt követelte a szociálliberális kormánytól, hogy helyezze hatályon kívül a nagy tiltakozási hullámot kiváltó rendeletét, amely szerinte az igazságszolgáltatás függetlenségét veszélyezteti és eltávolítja Romániát a jogállamiságtól.

Viorica Dancila kormányfő hétfő délutánra konzultációra hívta a bírák és ügyészek képviselőit, jelezve, hogy nem zárkózik el a jogszabály felülvizsgálatától. Egyes szakmai szervezetek azzal utasították el a meghívást, hogy az igazságszolgáltatás függetlensége nem alku tárgya, és inkább a rendelet kiadása előtt, nem pedig hatályba lépése után kellett volna egyeztetni a szakma képviselőivel.

A konzultáció után a vitatott rendeletet kidolgozó Tudorel Toader igazságügyi miniszter bejelentette: egy újabb sürgősségi kormányrendeletet készít elő, amellyel helyreállítják a bírák és ügyészek szakmai pályájának szigorú szétválasztását. A többi kifogásolt rendelkezés visszavonására a tárcavezető nem tett ígéretet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!