RMDSZ-elnök: ne maradjon ki senki a romániai népszámlálásból

Külföld, 2022.06.30

Aki nem töltötte ki online a romániai népszámlálás kérdőívét, és számlálóbiztos sem vette fel még vele a kapcsolatot, hívja fel telefonon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi irodáját, hogy ne maradjon ki a népszámlásból - figyelmeztette polgártársait csütörtökön Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke.

Az RMDSZ honlapján közölt felhívásban a politikus rámutatott: már csak két hét maradt a népszámlálás július 17-ig tartó személyes lekérdezéses szakaszából, de a romániai lakosság egyharmadát még nem sikerült összeírni. A jelentős magyar lakosságú megyék helyzete is kedvezőtlen: Kolozsban 36, Szatmárban 34, Marosban 31, Szilágyban és Biharban 29, Kovászna és Hargita megyében pedig a feltételezett lakosság 26 százalékát nem sikerült lekérdezni eddig.

Kelemen Hunor szerint az első, online önkitöltéses szakaszban mintegy 700 ezer ember vallotta magát magyarnak.

"Ez példaértékű közösségi mobilizációt jelentett akkor, és azért sikerülhetett, mert közösségünk tagjai szolidárisak voltak és segítettek egymásnak. Most is az a dolgunk, hogy segítsünk: ne hagyjuk, hogy rokonaink, barátaink és ismerőseink kimaradjanak. Mondjuk el nekik, hogy bátran hívják az RMDSZ-t, ha még nem járt náluk a számlálóbiztos" - tanácsolta az RMDSZ elnöke. A telefonhívás során a Szövetség munkatársai rögzíteni fogják a nevet, a lakcímet és egy telefonszámot azért, hogy a körzetért felelős számlálóbiztosnak tudják továbbítani azt - tette hozzá.

Kelemen Hunor köszönetet mondott a számlálóbiztosok eddigi munkájáért, a visszajelzések szerint ugyanis a nehézségek ellenére lelkiismeretesen végzik feladatukat.

"Legyünk mindannyian megértőek velük, hiszen olyan módszertani és technikai problémák lassítják a munkájukat, amelyekről nem tehetnek. Fogadjuk őket akkor is, ha már részt vettünk az önkitöltéses szakaszban, illetve hívjuk fel őket, amennyiben nem találtak otthon, de hagytak kopogtatócédulát" - biztatta polgártársait az RMDSZ elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!