RMDSZ-frakcióvezető: a Jobbik éket verne a közösségek és az országok közé

Külföld, 2022.04.25

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi frakcióvezetője szerint a Jobbik éket verne a magyar közösségek és a szomszédos országok közé.

Csoma Botond hétfői facebook-bejegyzésében arra reagált, hogy a magyarországi ellenzéki párt három politikusa pénteken Románia budapesti nagykövetsége előtt tiltakozott a folyókon Romániából Magyarországra úszó hulladék miatt. Kijelentette: a környezetvédelem nem lehet olcsó politikai csatározások témája.

Megjegyezte: Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi minisztere már hivatalba lépése óta megoldásokat keres, és ültet gyakorlatba a probléma megoldására. Ennek eredményeként Románia első alkalommal kínál integrált megoldást az ország nyugati részében az úszóhulladék kiszűrésére. Romániában, Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szatmár és Máramaros megyében összesen 12 úszóhulladék-gyűjtő és -lerakó lesz, ebből kettő már működik Tulkán és Nagyváradon.

Az RMDSZ-es politikus úgy vélte: a Jobbik - miután elveszítette a magyarországi választásokat - most "félretájékoztatás által verne éket" a két ország közé.

"Folytatja a már évekkel ezelőtt megkezdett politikáját: éket ver a magyar közösségek közé, és most éket verne két szomszédos ország közé" - részletezte. Hozzátette: az RMDSZ továbbra is azon dolgozik, hogy megtisztítsa a romániai folyókat az úszóhulladéktól, azonban a polgárok is felelősek a szennyezés megszüntetéséért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!