Román centenárium - Bukarest felháborítónak tartja, hogy a német média az Anschlusshoz hasonlította a történelmi eseményt

Külföld, 2018.12.04

A román külügyminisztérium sajtóközleményben fejezte ki felháborodását kedden, amiért a dpa német hírügynökség és - ennek alapján - a ZDF közszolgálati televízió megítélésük szerint "a történelmi tényeket elferdítve" tudósított a román centenáriumról.

Románia szombaton ünnepelte az - Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó - 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulóját. A román nemzeti ünnepről a dpa "Románia Erdély bekebelezésének századik évfordulóját ünnepli" címmel adott ki háttéranyagot, amelynek címsorában "korábbi magyar tartományként" említi Erdélyt.

A dpa felidézi, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesését követően ezzel a területi nyereséggel Románia addigi területe harmadával bővült. A hírügynökség megjegyzi, hogy a románok akkor már többséget alkottak Erdélyben, és az ott lakó 800 ezer német - az erdélyi szász és bánsági sváb közösség - is megszavazta Erdély Romániához csatolását, többségük azonban azóta kivándorolt.

A bukaresti külügyminisztérium közleményében leszögezi, hogy 1918. december elsején Gyulafehérváron az "összes pártot, felekezetet és társadalmi réteget" képviselő százezer ember határozta el az "egyesülést Romániával", és a gyulafehérvári határozatot elsőként az erdélyi és bukovinai német kisebbség képviselői írták alá.

A kommüniké szerint a dpa "rosszindulatból, vagy hiányos ismeretei" miatt elferdítette a történelmi tényeket, nevezetesen azt, hogy 1918. december 1-jén "Erdély kinyilvánította azon elhatározását, hogy Romániához csatlakozik". A bukaresti külügyminisztérium pontosításaival és helyreigazítási kérelmével az említett médiaintézményekhez fordult.

Elsőként Emil Hurezenau, Románia berlini nagykövete tette szóvá, hogy sértőnek tartja a német közszolgálati médiumok szóhasználatát: a dpa vezérigazgatójának írt leveléből kiderül, hogy leginkább az Anschluss (bekebelezés, elcsatolás) kifejezést sérelmezte.

"Ha az 1918. december 1-jei, az önrendelkezés elvén és a többség demokratikus voksán alapuló, a versailles-i és trianoni békeszerződések által elismert határozat egyenértékű Hitler 1938-as (Ausztriát bekebelező) Anschlussával, akkor mi - én mint a NATO- és EU-tag Románia nagykövete és Ön, mint a német dpa vezérigazgatója - teljesen eltérő korban és világban élünk" - írta Hurezeanu.

Leszögezte: az első világháború utáni teljes geopolitikai berendezkedést nem lehet "annektálások soraként" beállítani. A berlini román nagykövet ezért ennek a "súlyos értelmezési hibának" a helyreigazítását követelte a német közszolgálati hírügynökségtől.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!