Román kormányfő: a parlament gyorsított eljárásban vitatja meg az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet

Külföld, 2021.05.10

A román parlament gyorsított eljárásban vitatja meg az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet, amelyet április közepén terjesztett be a kormány a parlamentnek - jelentette ki hétfőn Florin Citu román miniszterelnök.

A kormányfő azt követően nyilatkozott erről, hogy a múlt héten Gabriel Nasui gazdasági miniszter arra kérte a parlamentet, halassza el a tervezet erre a hétre tervezett vitáját, mert Románia állítólag nem teljesített valamennyi szükséges eljárást a jogszabály elfogadása előtt. Citu a múlt héten meglepődésének adott hangot, hogy a gazdasági miniszter a tervezet elfogadásának halasztását kérte. Időközben Nasui felülvizsgálta álláspontját és közölte, az általa vezetett minisztérium támogatja a jogszabály elfogadását.

Citu hétfőn megerősítette, hogy tárgyalt parlamenti képviselőkkel és "minden marad a régiben", vagyis ahogyan korábban tervezték, a törvényhozói testület gyorsított eljárásban fogadja el a jogszabályt.

Az április közepén elfogadott tervezet azokat, az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok kiépítésével kapcsolatos alapelveket foglalja jogszabályba, amelyekről Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök 2019 augusztusában a washingtoni Fehér Házban írt alá megállapodást.

Bár egyik dokumentum sem említi konkrétan, a román média szerint mind az amerikai-román memorandumnak, mind a román törvénytervezetnek az a célja, hogy kizárja Kínát, illetve a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéget a romániai 5G hálózatok kiépítéséből. A törvénytervezet szerint az 5G technológiákat gyártó cégeket a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) jóváhagyása alapján miniszterelnöki határozattal engedélyezik Romániában.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!