Román kormányválság - A román parlamentben megkezdődött a Citu-kormány leváltását célzó indítvány vitája

Külföld, 2021.10.05

A kétkamarás román parlament együttes ülésén megkezdődött kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Florin Citu liberális miniszterelnök vezette kormányának megbuktatását célzó bizalmatlansági indítvány vitája.

Az ülésen felolvasták a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) Elég a szegénységből, drágulásokból és bűnözőkből, le a Citu-kormánnyal! című kezdeményezését. Ebben azzal vádolják a tavaly decemberben - akkor még a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) részvételével - beiktatott jobbközép koalíciós kormányt, hogy a hatalomért folytatott csatározás közepette magára hagyta, és mély politikai, gazdasági, társadalmi válságba sodorta Romániát.

A PSD kedden egy fejre esett, véres fejű Superman-szobrot hozott az ülésterem bejáratához, azzal a Florin Citu közösségi oldalára feltöltött, humorosnak szánt animációs felvételt gúnyolva, amely a képregényhős jelmezében ábrázolja a miniszterelnököt.

A bizalmatlansági indítvány vitáján a frakciók létszámarányos időkeretben fejthetik ki álláspontjukat, majd titkos szavazással döntenek a kormány sorsáról.

A koalíciós kormányzás során a miniszterelnökkel nyílt konfliktusba került, a kormányból szeptember elején kilépett USR szerint csak Florin Citut, a PSD és az ellenzéki nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerint viszont a teljes jobbközép kormányt "haza kell küldeni". A PSD és az AUR előrehozott választásokat, nemzeti egységkormányt akar, az USR pedig helyreállítaná a jobbközép kormánykoalíciót, de Citu nélkül.

A PNL Florin Citu pártelnökké választásával egyértelművé tette: számára elfogadhatatlan, hogy az USR (Ludovic Orban volt pártelnök után) immár másodszor is kikényszerítse a liberális miniszterelnök lecserélését. Citu megüzente: kizárt, hogy a liberálisok ismét közösen kormányozzanak az USR-rel, ha eddigi koalíciós partnerük a PSD-vel és az AUR-ral szövetkezik, és kedden megszavazza a bizalmatlansági indítványt.

A kormány megbuktatásához a törvényhozók több mint felének, 234 képviselőnek és szenátornak a szavazatára van szükség. A román média biztosra veszi a kormány bukását, mivel a PSD-nek, az USR-nek és AUR-nak együttesen 280 törvényhozója van.

A rendszerváltás óta a mostani a 44. bizalmatlansági indítvány Romániában. A bukaresti parlament eddig öt kormányt váltott le.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!