Román kormányválság - Citu támogatást keres a parlamentben, a többi párt nem bíztatja

Külföld, 2021.09.26

Békülékenyebb hangot ütött meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) élére történt megválasztása után Florin Citu vasárnap. A román miniszterelnök azt mondta: kész minden olyan parlamenti frakcióval tárgyalni a (kisebbségben maradt) kormány támogatásáról, amely nem akar politikai válságot, a többi párt azonban - megmaradt koalíciós partnerén a Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ) kívül - egyelőre elzárkózik ettől.

Citu abban bízik, hogy a szintén tisztújtás előtt álló USR-PLUS új vezetőségével sikerül majd tárgyalóasztalhoz ülnie a - kormányból éppen miatta kilépett - szövetség újbóli kormányzati szerepvállalásáról. Citu szerint ez akkor lehetséges, ha az URS-PLUS "nem szövetkezik többé" a vírustagadó, nacionalista, szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR), illetve korábbi közös politikai ellenfelükkel, a legnagyobb frakcióval rendelkező, de 2019 óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párttal(PSD).

Citu elutasította az USR-PLUS és párton belüli ellenfelei azon bírálatát, miszerint a PSD-vel akar "összeállni", újraalakítva a Ponta-kormány idején működő Szociálliberális Szövetséget (USL), csakhogy hatalmon maradjon. A miniszterelnök PNL-elnökké választása alakalmával több ízben leszögezte: a PSD-t tartja pártja legfőbb ellenségének. Azt viszont képmutatásnak nevezte, hogy egyesek "USL 2.0"-t látnak abban, ha kormánya - a politikai válságot elkerülendő - a PSD-től kap parlamenti támogatást, viszont az szerintük nem "szövetség", ha az USR-PLUS a PSD-vel és az AUR-ral fog össze a kormány megbuktassa érdekében.

A Klaus Iohannis államfő támogatásával - Ludovic Orban házelnök kihívójaként - szombaton PNL-elnökké választott Citut a többi párt nem bíztatja. Az USR-PLUS leszögezte: a koalícióba való visszatérésük feltétele továbbra is az, hogy ne Citu legyen a miniszterelnök, mert vele "már megégették magukat". Az USR-PLUS elnökválasztásának első fordulójában legtöbb voksot összesítő Dacian Ciolos társelnök ezt azzal is megtoldotta, hogy a jobbközép koalíció helyreállításához egy írásba foglalt, számon kérhető reform-menetrendet is el kell fogadni.

A román politikai élet ellenzékben is megkerülhetetlen szereplőjévé vált PSD továbbra is azt hangoztatja, hogy előrehozott választásokat akar, Marcel Ciolacu pártelnök pedig kizárta annak lehetőségét, hogy a PSD olyan kisebbségi kormányt támogasson, amelyben a PNL adja a miniszterelnököt. A PSD azzal az üzenettel "gratulált" Citu PNL-elnökké választásához, hogy várják a parlamentbe, a bizalmatlansági indítvány szavazására.

Ilyen körülmények között a Citu-kabinet sorsa most az alkotmánybíróság kezébe került, amely kedden dönt az USR-PLUS kormánybuktató kezdeményezésének szabályosságáról. Ha a taláros testület elutasítja a kormány óvását, és a parlament napirendre tűzi az indítványt, a Citu-kabinet aligha éli túl a bizalmatlansági szavazást. Ha viszont az alkotmánybíróság Citunak ad igazat, azzal legalábbis értékes időt nyer, az őszi ülésszakban ugyanis már csak a PSD terjeszthetne be ellene egy másik bizalmatlansági indítványt, de a súlyos járványhelyzet és saját politikai számításai miatt ezzel a PSD bukaresti elemzők szerint nem fog sietni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!