Románia április végéig négy Patriot rakétavédelmi üteget állít hadrendbe a tervezett hét közül

Külföld, 2023.02.07

Románia eddig két Patriot rakétavédelmi rendszer tesztelését fejezte be, április végéig pedig további kettőt állít hadrendbe a tervezett hét közül, amelyek beszerzéséről 2017-ben fogadott el törvényt a bukaresti parlament - közölte kedden a román védelmi minisztérium (MAPN).

A MANP abból az alkalomból közölt - több mint két éve először - friss adatokat Románia eddigi legnagyobb értékű haderőfejlesztési programjáról, hogy Angel Tilvar védelmi miniszter meglátogatta a Patriot-rendszereket működtető 74-es légelhárító ezredet.

A csaknem négymilliárd dollár értékű beszerzésről 2017-ben állapodott meg Washingtonban Donald Trump amerikai és Klaus Iohannis román elnök. Románia 2020 szeptemberében, Ludovic Orban akkori kormányfő jelenlétében a - Konstancától 30 kilométernyire északra, a Duna-Fekete-tenger-csatorna északi torkolatánál található - Midia-fokon, a román légelhárítás kiképző- és gyakorlatozó támaszpontján rendezett ünnepség keretében vette át az első Patriot rakétaelhárító rendszert a gyártóktól, az amerikai Raytheontól és Lockheed-Martintól.

A MAPN mostani közléséből kiderült, hogy tavaly további három Patriot-rendszer elemeit szállítottak le a gyártók: a második üteg tesztelése, átvétele és hadrendbe állítása 2022. decemberében befejeződött, a harmadik és negyedik üteg hivatalos átvételét áprilisra tervezik.

"A légierő Patriot-rendszerekkel történő felszerelése megbízható, mozgékony és erőteljes védelmi képességet jelent a román hadsereg számára. A négy üteg hadrendbe állítása a szárazföldi bázisú légvédelmi fejlesztés első szakaszát jelenti: az utolsó generációs Patriot-ütegek számos harci helyzetben, ballisztikus rakéták és robotrepülőgépek ellen is bizonyították hatékonyságukat és tökéletesen illeszkednek a NATO védelmi rendszerébe" - idézte a minisztert a MAPN közleménye.

A 74-es légelhárító ezred katonáinak kiképzése idén is folytatódik az amerikai légelhárítási iskola Romániában, illetve Egyesült Államokban szervezett tanfolyamain.

Az amerikai Raytheon vállalatcsoport 2019-ben együttműködési megállapodást kötött a repülőszerkezetek kutatására, gyártására és karbantartására szakosodott román Romaero védelmi ipari céggel annak érdekében, hogy a Romaerónál alakítsák ki a Raytheon egyik romániai karbantartási központját a Patriot rakétavédelmi rendszerek számára. Az amerikai cég tavaly a román védelmi ipari tröszt egy másik vállalatával - a Patriot-rendszerrel is kompatibilis, olcsóbb - SkyCeptor elfogórakéták romániai gyártásáról kötött megállapodást.

Románia 2018-ban bejelentette, hogy három - egyenként 18 rakétatüzérségi eszközből álló - HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszert is vásárol az Egyesült Államoktól.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!