Romániában csaknem száz településen, főleg Erdélyben okoztak károkat a viharok

Külföld, 2019.06.28

Az elmúlt 24 órában Romániában húsz megye 98 településén, főleg Erdélyben okoztak károkat a rövid ideig tartó, ám nagy erejű viharok - derült ki a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) összesítéséből, amelyet péntek délelőtt ismertetett az Agerpres hírügynökség.

A viharos erejű szél több mint kétszáz fát döntött ki, 30 tetőszerkezetet rongált meg és 21 járműben tett kárt.

A katonai tűzoltóknak nyolcvan lakásból, pincéből és udvarból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, ugyanakkor 31 utcáról kellett eltakarítaniuk a nagy mennyiségű hordalékot. Máramaros megyében a szél lesodorta egy épület tetőzetét és egy ember a tetődarabok alá szorult, a katasztrófavédelem munkatársainak azonban sikerült kimenteniük. Kolozs megyében egy lakost evakuálni kellett, miután a vihar tönkretette a házát.

A szélsőséges időjárás a vasúti közlekedésben is újabb fennakadást okozott: a Bukarest és Temesvár közötti vasútvonal bánsági, Krassó-Szörény megyei szakaszán már hat vonat vesztegelt péntek délelőtt arra várva,hogy a villanymozdonyokat dízel-meghajtásúakra cseréljék és folytathassák útjukat, a leszakadt faágak ugyanis megrongálták a felsővezetéket. Olténiában a Zsílvásárhely (Targu Jiu)- Petrozsény (Petrosani) közötti vasútvonalon a pályára dőlt fák bénították meg a vonatok közlekedését.

Csütörtök dél óta 12 vörös és két narancssárga riasztást adott ki Romániában az országos meteorológiai szolgálat veszélyes időjárási jelenségekre, egyebek mellett az óránkénti 110 kilométeres sebességű szélre figyelmeztetve.

A néhány hónapja beüzemelt RO-Alert mobiltelefonos riasztórendszer segítségével 23 üzenetet küldtek a lakosságnak a veszélyeztetett térségekben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!