Romániai elnökválasztás - Az RMDSZ lelkiismereti szavazásra biztatja szimpatizánsait

Külföld, 2019.11.13

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra biztatja a szimpatizánsait, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint a romániai elnökválasztás november 24-én tartandó második fordulójában.

A döntést Kelemen Hunor, a szövetség elnöke jelentette be szerdán Kolozsváron, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése után.

Kelemen Hunor elmondta, a választások első fordulóját követő három napban a második fordulóba jutott jelöltek egyike sem kereste meg az RMDSZ-t, hogy a szövetség támogatását kérje. "Ilyen körülmények között nem tudunk, nem is akarunk kampányolni egyik jelölt mellett sem. A választók bölcsességében bízunk. Arra biztatjuk őket, hogy vegyenek részt a választáson, mert mindig ezt javasoljuk, és szavazzanak a józan eszük szerint" - fogalmazott Kelemen Hunor.

A választás második fordulójában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Iohannis jelenlegi elnök, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, az októberben leváltott miniszterelnök, Viorica Dancila mérkőzik meg egymással.

Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az összes elégedetlensége és haragja ellenére ő maga az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó jelöltre (Klaus Iohannisra) fog szavazni.

Az RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a SZÁT elemezte az elnökválasztás első fordulójában elért eredményeket. Kijelentette: az adott körülmények között, a politikai, társadalmi környezetben jó eredménynek tekintik az RMDSZ jelöltje által elért 3,9 százalékos szavazatarányt. Elmondta: az RMDSZ 2016-ban megtörte a csökkenő szavazatok trendjét, azóta minden választáson jobb eredményt ér el, mint a korábbi hasonló választáson.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a romániai magyarok 6,5 százalékos számaránya mellett azért számít jó eredménynek a 3,9 százalék, mert államelnök-választásról van szó, amikor a magyarok egy része haszonelvűen szavaz. Olyan jelöltre adja a szavazatát, akinek van esélye megnyerni a választást. "Nem mondjuk, hogy győztünk, azt akkor mondhatnánk, ha megnyertem volna a választást. Azt mondjuk, hogy jó eredményt értünk el" - magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ kész-e együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások sikere érdekében, Kelemen Hunor kijelentette: "2014-ben és 2016-ban is együttműködtünk, 2020-ban sem fog rajtunk múlni". Hozzátette, kívülről úgy néz ki, hogy mindkét kisebb pártnak belső problémái vannak. "Ha ezeket megoldották, tudunk foglalkozni a jövővel is" - fűzte hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!