Salvini: Róma legyen Washington első számú partnere az EU-ban

Külföld, 2019.06.17

A Párizs-Berlin-Brüsszel-tengelytől eltérő európai uniós politikát, valamint kiemelt kapcsolatot szorgalmazott Washington és Róma között Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, a Liga kormánypárt vezetője az amerikai fővárosban, ahol Michael Pompeo külügyminiszter és Mike Pence alelnök fogadja hétfőn.

Salvini megérkezésekor olasz újságíróknak rögtönzött sajtótájékoztatóján kijelentette: látogatásának célja, hogy Olaszország ismét Washington első számú partnere legyen az EU-ban.

"Olaszország akar lenni a legjelentősebb partnere (Amerikának) az európai kontinensen nemcsak a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok terén, hanem a közös világnézet jegyében is, amely az emberi értékeket, a munkát, a családot, a jogokat jelenti" - hangoztatta az olasz miniszterelnök-helyettes.

A Liga és a Trump-kormányzat közötti közös pontként a migráció ellenőrzését, az iszlám terrorizmus elleni küzdelmet, az adóreformokat, a helyi gazdaság megerősítését, a nemzeti ipar védelmét és támogatását emelte ki.

Salvini megjegyezte, hogy a jelenlegi olasz kormány nem elégszik meg többé "morzsákkal", amelyeket eddig Brüsszelben kapott. "Másképpen látjuk Európát, mint a Berlin-Párizs-Brüsszel-tengely, amelynek eddigi politikája soha nem látott munkanélküliséghez (..) , és precedens és ellenőrzés nélküli migrációhoz vezetett" - mondta az olasz politikus.

Salvinit magyar idő szerinti délután Michael Pompeo külügyminiszter fogadja, majd az olasz miniszterelnök-helyettes az amerikai adóreformok egyik kezdeményezőjeként ismert, a Trump-kormányzathoz közeli Grover Norquisttal találkozik. Este Salvinit a Fehér Házban Mike Pence alelnök várja.

Washingtoni látogatását Salvini eredetileg februárra tervezte, de az EP-választások kampánya miatt csak most került rá sor. Salvini miniszterelnök-helyettesként, de elsősorban az EP-választások olaszországi győzteseként, az európai szuverenista pártok vezetőjeként, valamint esélyes következő olasz kormányfőként egyeztet az Egyesült Államokban. A Trump-kormányzat megelégedéssel fogadta, hogy Salvini nem támogatta Róma Kínához való közeledését az Egy övezet, egy út megállapodás aláírásával, amit a másik olasz kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) szorgalmazott. Hasonlóképpen Salvini a venezuelai válsággal kapcsolatban is Washington nézeteit vallotta, miközben az M5S a be nem avatkozás politikáját képviselte.

Olasz sajtóelemzések szerint Salvini "bíborosként" érkezett Washingtonba, és "pápaként" távozhatna, ha a Trump-kormányzatnak sikerül "meggyőznie" őt arról, hogy a következő hónapokban borítsa fel az M5S-szel közös kormányt, és adjon esélyt magának arra, hogy ő legyen a római kormányfő.

Elemzők megjegyezték, hogy Washington számára a Liga esetében az sem jelent akadályt, hogy Salvini köztudottan Moszkva-barát politikát folytat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!