Semmissé nyilvánított a belgrádi fellebbviteli bíróság nyolc srebrenicai vádlott elleni vádemelést

Külföld, 2017.07.13

Semissé nyilvánított a belgrádi fellebbviteli bíróság csütörtökön nyolc egykori boszniai szerb rendőr elleni vádemelést. Az ügyészség azzal vádolta a volt rendőröket, hogy részt vettek az 1995 júliusában lezajlott srebrenicai mészárlásban.

Az egykori rendőrök elleni eljárás februárban kezdődött. Ez volt az első eset, hogy szerbiai bíróság a srebrenicai mészárlás ügyében indított eljárást boszniai szerbek ellen.

A fellebbviteli bíróság csütörtökön azért nyilvánította semmisnek a vádemelést, mert a vádiratot erre "fel nem hatalmazott ügyész" nyújtotta be. Az ilyen ügyekben a háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyész az illetékes, a vádirat benyújtásakor azonban Szerbiában ez a poszt üresen állt. A korábbi különleges ügyész, Vladimir Vukcevic 2015 decemberének végén nyugdíjba vonult, utódja, Snezana Stanojkovic viszont csak idén májusban tette le esküjét.

A fellebbviteli bíróság döntése azt jelenti, hogy az eljárást az elejéről kell kezdeni, és a háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyésznek újra vádat kell emelnie.

A nyolc férfi a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztériumának különleges egységébe tartozott, és a civil lakossággal szemben elkövetett bűncselekményekkel vádolják őket. Egészen pontosan azzal, hogy 1995. július 14-én egy Srebrenicához közeli raktárban több száz helyi muszlimot gyilkoltak meg. A kravicei raktárban meggyilkoltak közül eddig 1300 civil holtestét azonosították. Az októberi előzetes meghallgatáson a vádlottak mindegyike ártatlannak vallotta magát.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban brutálisan lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják. A hivatalos szerb álláspont szerint szörnyű bűncselekmények történtek Srebrenicában, de a gyilkosságokat nem lehet népirtásnak minősíteni.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!