Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozatba

Külföld, 2020.11.12

A székelyföldi Sepsiszentgyörgy is bekapcsolódik a Veszprém-Balaton 2023 Európa kulturális fővárosa programsorozatba. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írták alá a virtuális térben a harminc éve testvérvárosi kapcsolatokat ápoló két megyeszékhely elöljárói.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az interneten közvetített aláírási ceremónia keretében elmondta: Veszprém nemcsak önmaga számára nyerte el az Európa kulturális fővárosa címet. Azt tűzte ki célul, hogy a magyar kultúrát közvetítse Európa felé. Ezért előbb a balatoni régió településeivel, majd a címért folyó versenyben alulmaradt Debrecen és Győr, most pedig a határon túli magyar kultúrát megjelenítő Sepsiszentgyörgy önkormányzatával kötött együttműködési megállapodásokat.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere emlékeztetett rá, hogy a székelyföldi város is megpályázta 2015-ben a kulturális fővárosi címet, de a szakértői bizottság végül Temesvár pályázatát választotta. Az akkori pályázatban leírt programok egy részét szeretnék most Veszprémmel együttműködve saját költségvetésükből megvalósítani. A polgármester úgy vélte, Székelyföld szép, kulturális arcának a megmutatásával szeretnék lebontani a magyarokkal, székelyekkel szembeni előítéleteket.

Az aláírási ceremónián védnöki minőségben vett részt Navracsics Tibor kormánybiztos, korábbi EU-biztos. Elmondta: az Európa kulturális fővárosa program azért jött létre, hogy hidat verjen a városok között, hogy közelebb hozzon egymáshoz közösségeket, hogy így járuljon hozzá az európai identitás kialakításához. "Szándékaink szerint 2023-ban Veszprém mellett egy kicsit Sepsiszentgyörgy is Európa kulturális fővárosa tud lenni" - fogalmazott a kormánybiztos.

Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kultúráért felelős ügyvezető alelnöke kijelentette: meg szeretnék mutatni Európának Sepsiszentgyörgy 21. századi arcát, hiszen a városban és Székelyföldön jól megfér egymás mellett a hagyományőrzés és az értékteremtés. Emlékeztetett rá, hogy négy évvel ezelőtt a Dacian Ciolos-kormány megakadályozta, hogy a csíksomlyói búcsú a szellemi világörökség listájára kerüljön. Úgy vélte: Veszprém és Sepsiszentgyörgy együttműködése megakadályozza, hogy Románia blokkolhassa az erdélyi magyar értékek nemzetközi felmutatását.

Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke emlékeztetett rá: Sepsiszentgyörgy és Veszprém között már az 1970-es években kulturális kapcsolatok alakultak ki a két város színházának együttműködése révén. Ez a kapcsolat teljesedett ki az évtizedek során, és vezetett el a testvérvárosi, majd a kulturális fővárosi együttműködésig.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!