Soltész Miklós: Ferenc pápa látogatásával feladatot adott nekünk magyaroknak is a kereszténység értékeinek megvédésére Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:

Külföld, 2021.09.25

Nagyon pozitívnak nevezte Ferenc pápa budapesti látogatásának vatikáni visszhangját Erdő Péter bíboros, akit az egyházfő magánkihallgatáson fogadott, valamint Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára Rómában, ahol a Szent Istvánról elnevezett magyar zarándokház ünnepélyes megnyitóján vettek részt szombat este.

Soltész Miklós az MTI-nek nyilatkozva kijelentette, a Szentszék is "felemelőként" értékelte az egyházfő budapesti és szlovákiai látogatását, amely "nagyszerű együttműködésben" zajlott.

"Sokan gondolták, hogy Ferenc pápa eljön Magyarországra, és a szőnyeg szélére állítja a kormányt és az egyházat is. Ez részben megtörtént, de a repülőtéren, amikor fogadtuk és elbúcsúztattuk" - mondta az államtitkár. Kiemelte, hogy nem csak Ferenc pápa látogatása, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) egy hetes programsorozata is "különös örömként" szolgált a Szentszék számára is.

Megjegyezte Ferenc pápának a látogatása során a családra, nemzetre, a kereszténység értékeinek megvédésére vonatkozó üzenete "ebben az Európában óriási feladatot rót ránk is, de állunk elébe, és szolgálni fogjuk ezt a ránk bízott feladatot ".

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Pétert a Vatikánban.

A bíboros az MTI-nek úgy nyilatkozott, a budapesti események közül az egyházfő külön kiemelte, és "nagyon szívélyesnek és pozitívnak" nevezte az Áder Jánossal és Orbán Viktorral tartott szeptember 12-i találkozót. Erdő Péter beszámolója szerint a pápa azt mondta, hogy "nagyon értékes gondolatokról tudtak beszélni".

Ferenc pápa "nagy elismeréssel szólt a magyarországi hívők közösségéről (..) a hívők világlátásában olyan hangsúlyokat említett, amelyek érzése szerint a magyarországi és más volt szocialista országokban találhatók meg, ahol a történelem fordulatai közepette is meg tudták élni és meg tudták valósítani, hogy Jézus Krisztus kerüljön a középpontba"- mondta Erdő Péter.

Ferenc pápa a bíborossal való találkozón ismételten kiemelte, hogy Európának vissza kell térnie az alapító atyák szándékaihoz, "a keresztény gyökerekhez, melyekből Európa sarjadt, ahelyett, hogy más ideológiát kényszerítenének rá mindenkire".

Erdő Péter hozzátette, a vatikáni tudósítók számára pozitív meglepetésnek számított, hogy Budapesten nem "folklorisztikus, vidéki Európát" találtak, hanem "fiatalos légkört, urbánus érzelemvilágot".

A NEK-en lezajlott programsorozat ritkaságának nevezte az ökumenikus találkozókat, melyek Magyarország rendkívüli egyházi szerepét hangsúlyozták, hiszen azok - tette hozzá a bíboros - nem mindenhol megrendezhetőek.

Szombat este ünnepi szentmisén adtak hálát a római magyar zarándokházként ismert Szent István Ház újraindulásáért. Tavaly májusban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) megvásárolta a Szent István Házat, amelynek felújítását a magyar kormány támogatta.

A Szent István Háznak a Prokop Péter pap-festőművész alkotásairól híres kápolnájában Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrált misét. A zarándokház megáldása után köszöntőt mondott Erdő Péter bíboros és a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher, a Szentszéki Államtitkárság Államokkal való kapcsolatok részlegének vezetője. Az eseményen többek között jelen volt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita, valamint Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára.

Soltész Miklós vasárnap részt vesz az Erdő Péter celebrálta magyar nyelvű szentmisén a Szent Istvánról elnevezett Santo Stefano Rotondo bazilikában, amely Mindszenty József bíboros címtemploma volt, és a magyarok római templomaként ismert.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!