Spanyol sajtó: a jobboldal madridi győzelme figyelmeztetés a baloldali kormányfőnek

Külföld, 2021.05.05

(MTI) - A jobboldali győzelem a keddi madridi tartományi választásokon figyelmeztetés Pedro Sánchez szocialista kormányfő számára.

A baloldal vereségében egyebek mellett szerepet játszott a koronavírus-járvány kezelése - írták értékelésükben szerdán, a szavazás másnapján megjelent legolvasottabb spanyol napilapok.

Az ABC című jobboldali újság szerkesztőségi véleménycikkében kiemelte a konzervatív Néppárt (PP) "vitathatatlan győzelmét", hiszen egyedül több szavazatot szerzett mint a baloldali pártok összesen.

A lap szerint Pedro Sánchez miniszterelnök számára az eredmény azért is "katasztrofális", mert pártja nem lett első a baloldalon, megelőzte még a Több Madrid (Más Madrid) párt is.

Az ABC-hez hasonlóan az El País című újság is arra a megállapításra jutott, hogy a választási eredményekhez részben hozzájárult a Sánchez-féle kormányzás elutasítása is, amely mozgósította a jobboldali szavazókat.

A baloldali lap szerint az eredmények túlmutatnak a tartományi kereteken és mindkét nagy politikai blokk esetében átalakulást jeleznek. A tartományi parlamentből kiesett Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpártot az eljelentéktelenedés fenyegeti. Ennek köszönhetően is erősödik a PP, a konzervatív oldal súlypontja pedig jobbra tolódik.

Cikkében az ABC kitért arra is, hogy Pablo Iglesias, a központi kormánykoalíció kisebbik tagja, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) főtitkára "mindössze" három mandátummal tudta gyarapítani pártját a tartományban. A pártot ő alapította, és "ő maga is robbantotta fel" - jegyezte meg a cikk utalva arra, hogy a politikus az eredmények ismeretében nemcsak a lemondását jelentette be, hanem a teljes visszavonulását is a politikától.

Iglesias távozását menekülésnek minősítette a konzervatív napilap egy másik írásában, míg az El País arra hívta fel a figyelmet, hogy az utolsó alapító távozásával új korszak kezdődik a pártban, amelynek döntenie kell jövőbeli vezetéséről is.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!