Spanyolországban enyhén csökkent a munkanélküliség novemberben

Külföld, 2018.12.04

Spanyolországban 0,06 százalékkal, mintegy 1800-zal csökkent a munkanélküliség novemberben az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium kedden.

A munkaügyi központok nyilvántartása alapján készült jelentés szerint a munkanélküliek száma 3,2 millió volt az év tizenegyedik hónapjában.

A csökkenés szinte az összes ágazatot érintette, és leginkább az iparban éreztette hatását. Kivételt egyedül a szolgáltató szektort jelentett, ahol több lett az állástalan, mint októberben.

A szaktárca kiemelte: összességében tavaly novemberhez képest egy év alatt 6,3 százalékkal, több mint 221 ezerrel csökkent a munkanélküliség az országban.

A spanyol munkanélküliségi ráta 14,55 százalék volt az idei harmadik negyedévben, amire 2008 vége, azaz a gazdasági válság kezdete óta nem volt példa a dél-európai országban.

A második negyedévben még 15,3 százalékot mértek, 1,4 százalékponttal kevesebbet, mint az első negyedévben.

A spanyol kormány legutóbbi tájékoztatása szerint erre az évre 15,5 százalékos munkanélküliségi ráta várható a tavalyi 16,5 százalék után, jövőre pedig 13,8 százalékkal számolnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!