Statisztika: tavaly óta félmillióval nőtt a szegények száma Oroszországban

Külföld, 2019.07.30

Félmillióval nőtt 2018 eleje óta a szegénységi szint alatt élők száma - derült ki az orosz állami statisztikai (Roszsztat) szolgálat kedden nyilvánosságra hozott adataiból.

A Roszsztat szerint a szegénységi ráta az első negyedévben elérte a 14,3 százalékot, avagy 20,9 millió főt, szemben az egy évvel korábban mért 13,9 százalékkal, avagy 20,4 millió emberrel.

"Ha a létminimum az inflációval arányosan nőne, akkor a létminimum alatt maradó lakosság aránya változatlan maradna" - állt a statisztikai szolgálat jelentésében.

Makszim Topilin orosz munkaügyi miniszter a megromlott adatokat egyfelől a Roszsztat számítási módszerének megváltozásával, másfelől pedig azzal magyarázta, hogy a tavalyi első negyedévben járt a határideje egy elnöki rendelet végrehajtásának, amely előírta egy sor, állami alkalmazott - egyebek között a közoktatási, a tudományos, a kulturális, az egészségügyi és a szociális szféra alkalmazottjai - fizetésének emelését. A tárcavezető szerint hasonló intézkedés végrehajtása idén nem volt feladat.

A létminimum hivatalos összege a tavalyi első negyedévi 10 038 rubelről egy év alatt 10 753 rubelre nőtt. (A rubel jelenleg mintegy 4,6 forintot ér.)

A Roszsztat szerint 2018-ban összességében a lakosság 12,6 százaléka, avagy 18,4 millió ember élt a szegénységszint alatt.

Az orosz sajtóban megjelent kommentárok szerint a nyugati szankciók és az olajár csökkenésének hatására az elmúlt öt évben csökkentek a reáljövedelmek és nőttek a fogyasztói árak Oroszországban. A Vlagyimir Putyin által meghirdetett nemzeti programok egyike, amely a szegénység drasztikus csökkentését célozza, erre az évre 12 százalékos szegénységi rátát irányoz elő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!