Stuttgarti tenisztorna - Fucsovics a negyeddöntőben búcsúzott

Külföld, 2019.06.14

Fucsovics Márton két játszmában kikapott a kanadai Milos Raonictól a 754 540 euró (243 millió forint) összdíjazású, stuttgarti füvespályás férfi tenisztorna pénteki negyeddöntőjében.

A rangsorban 52. magyar teniszező és a világranglistán 18. riválisa pályafutása során másodszor találkozott: első alkalommal egy éve, ugyanezen a tornán csaptak össze, akkor Raonic a nyolcaddöntőben 6:2, 6:4-re győzött.

Mostani mérkőzésüket rosszul kezdte a nyíregyházi teniszező, rögtön az első adogatójátékát elveszítette a rendkívül jól szerváló ellenfelével szemben. Fucsovics a 37 percig tartó első szettben egyszer eljutott ugyan bréklabdáig, de azt nem tudta kihasználni, így hátrányba került.

A második játszmában 3:3-ig fej fej mellett haladtak a játékosok, ekkor Raonic ismét el tudta venni Fucsovics szervajátékát, a magyar teniszezőnek pedig ezt követően egyetlen fogadópontot sem sikerült nyernie, így 1 óra 13 perc után búcsúzott.


Eredmények, negyeddöntő:
Milos Raonic (kanadai, 6.)-Fucsovics Márton 6:4, 6:4
Auger-Aliassime (kanadai, 7.)-Brown (német) 7:6 (7-3), 6:7 (2-7), 7:6 (7-2)

korábban:
Struff (német)-Pouille (francia) 6:4, 6:4
Berrettini (olasz)-Kudla (amerikai) 6:3, 6:3
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!