Szabálysértés miatt vizsgálatot indítottak a Kínai Fejlesztési Bank korábbi igazgatója ellen

Külföld, 2019.07.31

Súlyos szabálysértés miatt vizsgálatot indítottak Hu Huaj-pang, a Kínai Fejlesztési Bank korábbi igazgatója ellen - közölte a kínai Fegyelmi Ellenőrzési Központi Bizottság (CCDI) szerdán.

A bizottság által kiadott nyilatkozat arra nem tért ki, hogy pontosan milyen jellegű szabályok megsértésével vádolják Hut, aki 2013 és 2018 között állt a pénzintézet élén.

A volt bankigazgatót tavaly Vang San-jün, az északnyugat-kínai Kanszu tartomány volt pártfőtitkárának korrupciós tárgyalásán vádolták meg azzal, hogy korábbi pozíciójában, a Kommunikációs Bank élén kenőpénzeket játszott Vang kezére, a Fejlesztési Bank vezetőjeként pedig illetéktelen forrásokhoz juttatott egy, a volt pártfőtitkár által támogatott vállalatot.

A Kínai Fejlesztési Bank az ország legnagyobb olyan pénzintézete, amely a kormány politikájának támogatására biztosít forrásokat. A bank egyebek mellett a Magyar Fejlesztési Bankkal is folytat együttműködést a Magyarországon működő BorsodChem fejlesztési projektjeinek részfinanszírozására szolgáló keretmegállapodás égisze alatt.

2012-es beiktatása óta Hszi Csin-ping kínai elnök kíméletlen leszámolást hirdetett a korrupció ellen. A kampány keretében már számos vezető beosztásban lévő ember ellen indítottak eljárást Kínában. Kritikusok szerint azonban a korrupció elleni küzdelem valójában ürügy a kínai elnök számára, aki ellenlábasaitól kíván megszabadulni ezen az úton.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!