Szakértő: a bölcsek tanácsa nem fogja megoldani a Fidesz és a néppárt ügyét

Külföld, 2020.01.23

Az úgynevezett bölcsek tanácsa javaslata nem fogja előmozdítani a Fidesz és az Európai Néppárt ügyét - mondta a XXI. Század Intézet vezető elemzője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Deák Dániel elmondta, a háromtagú testületet - amelynek tagja Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke, Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke - annyira különböző nézetű emberekből áll, hogy "sakk-matt helyzet" állt elő.

Azért is fontos a most zajló indonéziai találkozó, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz, és ahol a jobbközép pártokat tömörítő Kereszténydemokrata Internacionálé (újabb nevén Centrista Demokrata Internacionálé) tagjai egyeztetnek, mert meg tudják vitatni, hogy milyen irányba érdemes haladni - emelte ki Deák Dániel.

Hozzátette: az Európai Néppárt nyugat-európai tagpártjai mostanra balliberális irányba mozdultak el, és szükség volna egy "visszamozdulásra". Az indonéziai egyeztetésen rádöbbenthetik a néppárt vezetőit, hogy rossz az az irány, amerre tartanak - mondta Deák Dániel.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!