Százak gyűltek össze Isztambulban a betiltott meleg méltóság menetének napján

Külföld, 2018.07.01

Több százan gyűltek össze vasárnap este Isztambul szívében, a Taksim tér közelében dacára annak, hogy Isztambul tartomány kormányzói hivatala előzőleg betiltotta a meleg méltóság menetét - jelentette az Evrensel török marxista napilap.

Az isztambuli meleg méltóság menetére 16. alkalommal került volna sor. A délutáni órákban a rendőrség vízágyúkkal és kordonokkal teljes blokád alá vette a környéket, lezárva minden olyan utcát, amely a metropolisz korzójához, az Istiklal útra vezet.

A hatóságok senkinek, így az LGBT-közösség (leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzszexuálisok) tagjainak sem engedték meg a belépést a környező utcákba. Rövid egyezkedést követően a néhány száz fős tömeg és a rendőrség végül megállapodott: az LGBT-aktivisták nem vonulnak fel, de felolvassák közleményüket.

A közösség nyilatkozatában mindenekelőtt nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a kormányzói hivatal betiltotta a vasárnapra tervezett menetet. Álláspontjuk szerint "a kormányzóság bűncselekményt követett el azzal, hogy a ráruházott hatalmat ismét a társadalom egy adott csoportjának diszkriminációjára használta fel".

Hangsúlyozták: az LGBT-közösséget érő korlátozások nem a megmozdulásokra, hanem magára "a létezés ezen formájára" irányulnak. "Nevetséges, hogy a felvonulások betiltásánál a kormányzóság a biztonsági kockázatra hivatkozik indokként. Mielőtt a méltóság menetek engedélyét visszavonták volna, 13 éven keresztül békésen zajlottak. A felvonulásokkal láthatóságunkat ünnepeltük és ezrek csatlakoztak a rendezvényeinkhez" - hangoztatták.

Isztambulban a méltóság menetét hivatalosan először 2016-ban tiltották be, de a rendőrség már az előző évben is fellépett az LGBT-aktivistákkal szemben. A 2015-ös hatósági beavatkozás során számos ember megsérült és többeket őrizetbe vettek. A török sajtó szerint a kezdetben csak 20-30 fős felvonulások résztvevőinek száma évről évre gyarapodott és 2013-ban már mintegy 100 ezren csatlakoztak a méltóság menetéhez.

A török fővárosban, Ankarában a tartomány kormányzói hivatala 2017 novemberében a török társadalom érzékenységére hivatkozva határozatlan időre betiltotta a melegszervezetek rendezvényeit. Az intézkedés egyebek között filmvetítésekre, színházi előadásokra, nyilvános beszélgetésekre és kiállításokra is vonatkozik.

Törökországban nem számít bűncselekménynek a homoszexualitás, mint számos más muzulmán országban, de a homofóbia széles körben elterjedt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!