Szemétkosárba került a cseh államfő és a kormányfő megemlékező virágcsokra

Külföld, 2018.11.17

Szemétkosárban végezte a cseh államfő és a kormányfő virágcsokra, amelyet az 1989-es bársonyos forradalom emlékhelyén helyeztek el szombaton a prágai belvárosban.

A közszolgálati hírtelevízió szerint Andrej Babis miniszterelnök röviddel éjfél után jelent meg az emlékműnél és virágcsokrot helyezett el ott. Milos Zeman virágcsokrát pedig az elnöki iroda munkatársai helyezték el kora reggel a prágai belvárosban a Nemzeti Színházhoz közeli emlékhelyen. Az államfő személyesen már néhány éve nem vesz részt a megemlékezéseken.

Az emlékhelyhez érkező első civil látogatók azonban mindkét virágcsokrot egy közeli kukába dobták.

A helyszínen lévő újságírók értékelése szerint az ünnepi aktus egyre inkább egy kormányellenes megmozdulásra kezdett hasonlítani.

Kora délelőtt ugyanis az emlékhelynél gyülekező emberek kifütyülték Jan Hamácek belügyminisztert és Tomás Petrícek külügyminisztert is, akik a kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) nevében koszorúztak. Virágcsokruk, akárcsak Tomio Okamura, a bevándorlás ellenes Szabadság és Közvetlen Demokracia (SPD) elnökének a virágcsokra, rövid úton szintén a szemétkosárba került.
A rendőrség nem avatkozott be, de felszólították az embereket, hogy hagyják abba a számukra nem rokonszenves politikusok virágainak az eltávolítását az emlékhelyről.

Az ünnepi megemlékezés szervezői ezt követően a csokrokat kiszedték a kukából és elvitték. "Az eseményeket rögzítettük és az ügyet kivizsgáljuk" - közölte a rendőrség honlapján.

Az ellenzéki pártok vezetői ugyanakkor nyilatkozataikban megértésükről biztosították mindazokat, akik az évfordulós megemlékezéseket kormányellenes és államfő ellenes akciókra kívánják kihasználni.

Csehországban szombaton ünneplik a bársonyos forradalom 29. évfordulóját. Hivatalos központi rendezvények nincsenek, a megemlékezéseket az egész országban a civil szféra szervezi.

Huszonkilenc éve, 1989. november 17-én, az akkori csehszlovák kommunista rendőrség erővel feloszlatta az egyetemisták és fiatalok engedélyezett prágai tüntetését. Az emlékhely a Nemzeti bulvár (Národní trída) azon helyen lett kialakítva, ahol a rendőrök és a diákok összecsaptak. A prágai események után országszerte tüntetésekre és sztrájkokra került sor, amelyek a kommunista rendszer megdöntéséhez vezettek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!