Szerb lap: a macedón hatóságok követték a szerb diplomatákat

Külföld, 2017.08.22

Belgrádi lapértesülés szerint azért rendelte haza Belgrád konzultációkra sürgősséggel szkopjei nagykövetségének diplomatáit, mert a macedón titkosszolgálat követte és törvénytelenül megfigyelte őket.

A Blic című belgrádi lap megbízható forrásra hivatkozva írta ez, kiemelve, hogy a Szerbia elleni titkosszolgálati tevékenységben "idegen erők" is részt vettek.

"A szerb diplomatákat mindenféle indok nélkül követték, ráadásul megfélemlítéshez is folyamodtak. A nyomásgyakorlás részint külföldiek bevonásával zajlott" - mondta a forrás a lapnak.

Szerbia vasárnap sürgősen hazahívta konzultációra szkopjei nagykövetsége minden alkalmazottját, de ennek okát nem közölte. Először a macedón Telma tévé adott hírt hétfőn a szerb diplomaták hazahívásáról, majd ezt az RTS szerbiai közszolgálati televízió kérdésére megerősítette a szerb külügyminisztérium is, magyarázatot azonban nem fűzött hozzá.

Hétfőn Aleksandar Vucic szerb államfő a sajtónak csupán annyit mondott, hogy Belgrád azért rendelte haza konzultációkra sürgősséggel szkopjei nagykövetségének diplomatáit, mert a szerb hírszerzés elegendő bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy Macedónia "rendkívül offenzív" tevékenységet folytat a szerbiai szervek és intézmények ellen. Részleteket nem árult el erről.

A macedón kormányilletékesek azt a véleményt fogalmazták meg, hogy Szerbia azért hívta vissza diplomatáit, mert dühíti, hogy Macedónia javasolni akarja Koszovó felvételét az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO). A szkopjei kabinet közleményt is kiadott, amely szerint Macedónia a szavazásnál figyelembe veszi az európai uniós tagországok többségének javaslatát.

A belgrádi sajtó idézte kedden Ivica Dacic külügyminisztert, aki szerint amennyiben Macedónia valóban arra szavaz, hogy felvegyék Koszovót az UNESCO-ba, miközben tudja, ez mennyire kedvezőtlenül érintené Szerbiát és a szerb népet, javasolni fogja az elnöknek, hogy Szerbia Macedónia nevével kapcsolatban vegye figyelembe az európai uniós tagországok többségének álláspontját. Szerbia korábban elismerte Macedónia alkotmányos nevét, a Macedón Köztársaságot, míg a legtöbb EU-tagország és az ENSZ is Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságként említi az országot. A névvita miatt Macedónia európai uniós és NATO-integrációja is késlekedik, Görögország ugyanis addig nem hajlandó szabad utat adni északi szomszédjának, amíg az nem mond le a Macedónia névről.

Az ellenzéki pártok Szerbiában azt követelik, hogy a kormány mondja meg a valódi okát annak, miért hívta haza a szerb diplomatákat Szkopjéból. Az ellenzéki Demokrata Párt (DS) szerint a lépés csak kárt okozott az országnak, Belgrád "lábon lőtte magát", és a döntés színjáték volt csupán a hazai közönségnek.

Vuk Jeremic volt külügyminiszter azt írta egy közösségi oldalon tett bejegyezésben: "bármi is történt Szkopjéban, a nagykövetség teljes személyzetének hazahívása diplomáciai dilettantizmus és sarlatánizmus, banánköztársasági módszer".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!