Szerbiai választások - Bezártak a szavazóhelyiségek

Külföld, 2016.04.24

Befejeződtek az önkormányzati, vajdasági tartományi és előre hozott parlamenti választások Szerbiában, vasárnap este nyolc órakor bezártak a szavazóhelyiségek. A részvételi arány 18 óráig a választási bizottság adatai szerint 47,68 százalékos volt.

A várakozások szerint most 53-55 százalékos lesz a végleges részvételi arány annak ellenére, hogy az ország teljes területén egész nap esett az eső, és jelentősen lehűlt az idő a korábbi napokhoz képest. A választási bizottság szerint nagyon nyugodt volt a voksolás, nagyobb szabálytalanságot csak két helyen észleltek.

Az első hivatalos adatokra 23 óra körül lehet számítani. A végleges eredményeket csütörtökig kellene nyilvánosságra hozni, azonban néhány helyen szabálytalanságokat észleltek, és meg kell ismételni a voksolást. Mivel a jövő hét végen lesz a pravoszláv húsvét, valószínűleg nem akkor ismétlik meg a szavazást, így az is előfordulhat, hogy csak két hét múlva derülnek ki a végleges eredmények.

A közvélemény-kutatások eredményei alapján biztosra vehető a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) győzelme, sőt az is, hogy a második helyet a jelenlegi kisebbik koalíciós partner, a baloldali Szerbiai Szocialista Párt (SPS) szerzi meg.

Az öt százalékos parlamenti küszöböt a feltételezések szerint hét szerbiai párt lépi át. A nemzeti kisebbségek pártjainak parlamentbe jutása nem az 5 százalékos küszöb elérésétől függ: a természetes választási küszöb használata van érvényben, ami azt jelenti, hogy annyi kisebbségi képviselő kerülhet be a parlamentbe, ahányszor az egy mandátumhoz szükséges szavazatszámot megszerzi egy nemzeti kisebbségi párt. Ehhez általában 12-16 ezer voks szükséges. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) az eddigi öt mandátumuk megőrzését tűzte ki célul.

A pártelnökök voksuk leadásakor egybehangzóan azt mondták: jó eredményre számítanak.

Szerbiában azért írtak ki előre hozott parlamenti választásokat, mert Aleksandar Vucic kormányfő kijelentette, további négy évre, azaz egy teljes mandátumra van szüksége ahhoz, hogy Szerbiát az Európai Unió kapujáig kormányozza, azaz a tervezett reformokat addigra lehet megvalósítani, lezárni.

Előre hozott parlamenti választást a legutóbb két éve tartottak, vajdasági tartományi és önkormányzati választások azonban a legutóbb négy éve voltak.

A valamivel több mint 6,7 millió szavazójoggal rendelkező szerb állampolgár összesen 20 lista közül választhatott, a Vajdaságban pedig 15 lista indult, emellett Szerbia szinte minden önkormányzatában választást tartottak, kivéve a fővárosban, Belgrádban, ahol a legutóbb két éve járultak az urnák elé a lakosok.

(FOTÓ)
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!