TV műsor

Szijjártó: az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne a közép-európai országok nélkül

Külföld, 2019.06.12

Az EU szegényebb és kevésbé versenyképes lenne, ha nem vette volna fel a közép-európai országokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Triesztben, ahol a Közép-Európai Kezdeményezés (KEK) külügyminiszteri találkozóján vett részt.

Az MTI-hez a tárca által eljuttatott nyilatkozatban a miniszter kifejti, hogy elég megnézni az elmúlt negyedév gazdasági növekedési adatait. Az öt legnagyobb növekedési ütemből négy közép-európai ország nevéhez fűződik. Teljesítményük nagy mértékben hozzáad az Európai Unióéhoz, amely gyengébb lenne, ha nem vette volna fel ezeket az országokat - mutatott rá Szijjártó Péter, aki szerint a nyugat-balkáni országok felvétele is erősítené az EU-t.

"Ha az EU versenyképesebb és sikeresebb akar lenni, akkor nem csökkenteni, hanem növelni kell a tagországok létszámát. Ez egyszer már bejött(...), és ezért be fog jönni akkor is, amikor a nyugat-balkáni országokkal bővül" - húzta alá a miniszter.

Magyarországnak az az érdeke, hogy az Európai Unió erősebb és versenyképesebb legyen, mint jelenleg, hiszen gazdasági, beruházási szempontból ez fontos számára - hangoztatta Szijjártó Péter.

"Magyarországnak az az érdeke, hogy a bővítési politika folytatódjon, hogy az Európai Unió végre tovább bővüljön a nyugat-balkáni térség irányába, ezt diktálja a nemzetgazdasági és a nemzetbiztonsági érdekünk is" - mutatott rá a külgazdasági és külügyi tárca vezetője.

A politikus arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugat-balkáni feszültségeken úgy lehet a leginkább úrrá lenni és még biztonságosabbá tenni a térséget, ha felkínálják az európai integráció útját a nyugat-balkáni országoknak.

Így a gazdasági kapcsolatok is sokkal szorosabbak és hatékonyabbak lehetnek - tette hozzá.

Ráadásul a migrációs veszély sajnos továbbra is reális - emelte ki Szijjártó Péter.

"Elnézve a Törökországban és az EU déli és délkeleti szomszédságában uralkodó állapotokat, több mint 30 millió ember él olyan sorban, hogy könnyen hozhat olyan döntést, hogy megindul Európa irányába" - hívta fel a figyelmet a magyar diplomácia vezetője.

"Ezért fontos, hogy déli, délkeleti irányból is védve legyünk, és ha a nyugat-balkáni térséget integrálni tudjuk, az nagyobb védettséget ad hazánk számára a migrációs folyamatok megállítása szempontjából is" - tette hozzá Szijjártó Péter.

"Mi hamisnak, tiszteletlennek és elszomorítónak tartjuk azt a nyugat-európai érvelést, amely megkérdőjelezi a közép-európai országok hozzájárulását az Európai Unió teljesítményéhez" - mondta.

A miniszter a KEK külügyminiszteri találkozójának alkalmával külön kétoldalú találkozón is tárgyalt Miro Cerar szlovén külügyminiszterrel, Igor Crnadak bosznia-hercegovinai külügyminiszterrel, Massimiliano Fedrigával, a trieszti régió, Friuli-Venezia Giulia elnökével és Zeno D'Agostinóval, a trieszti kikötő első emberével is.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!