Szijjártó: Közép-Európa és a Baltikum érdekei jórészt egybeesnek, amit most még inkább ki kell használni

Külföld, 2021.03.05

Közép-Európa és a Baltikum érdekei számos ponton egybeesnek, és ennek a kihasználása most, a koronavírus-világjárvány idején még fontosabbá vált - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lett hivatali kollégájával közösen tartott pénteki rigai sajtóértekezletén.

A két térségnek egyebek között a biztonsági és az energetikai érdekei közösek. Magyarországnak fontos, hogy hozzájáruljon a balti országok védelmi biztonságához. Ezért jövőre, szeptember elejétől december végéig a magyar légierő fogja ellátni a baltiak légterének védelmét, mint ahogy történt ez 2019-ben, majd 2022 után 2025-ben is visszatérnek ide a magyar Gripenek és a magyar pilóták - mondta a magyar miniszter.

"Ugyanígy fontos, és ezt mi Közép-Európában jól tudjuk, hogy a kontinens keleti felében biztonságban legyen az energiaellátás" - jelentette ki. Elmondta, egy magyar cég is részt vesz a lett energiavállalatok informatikai fejlesztésében, valamint a balti országok energiahálózatának összekötésében és közös energiapiacuk harmonizálásában. Fontos, hogy Közép-Európa és a Baltikum össze legyen kötve infrastrukturálisan, egyebek között gyorsvasúthálózataikkal, ami ha megtörténik majd, fontos fejlemény lesz a térségben - tette hozzá.

Aláhúzta, az Európai Unió előtt álló legfontosabb kihívásokkal kapcsolatban is egyetértés van Lettország és Magyarország között. Mindkettő bővítéspárti, és úgy gondolja, hogy az Európai Unió úgy tud erősebbé válni, ha tagjai száma növekszik. Fontos, hogy a Nyugat-Balkán irányába bővüljön az Európai Unió - szögezte le Szijjártó Péter.

Mindkét ország támogatja az úgynevezett keleti partnerség politikájának folytatását. Fontos, hogy szoros együttműködés jöjjön létre politikai és gazdasági tekintetben is az Európai Unió és keleti partnerei között - fejtette ki.

Közölte, az illegális migrációval kapcsolatban mindkét ország elutasítja, hogy az EU-ban kötelező letelepítési kvóták legyenek. "Fontos, hogy meg tudjuk védeni a hazánkat, a kultúránkat, az identitásunkat. Brüsszel sajnos továbbra is bevándorláspárti politikát folytat, mi azonban elutasítjuk az illegális migránsok kötelező letelepítését, elutasítjuk a kvótákat, és ebben a kérdésben is együttműködünk Lettországgal" - húzta alá a magyar diplomácia vezetője.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!