Szijjártó: Magyarország és Lengyelország nem engedi, hogy megtörjék együttműködésüket a vétó ügyében

Külföld, 2020.12.07

Az európai uniós költségvetéssel és helyreállítási alappal összefüggésben kilátásba helyezett vétó ügyében Magyarország és Lengyelország kormánya megerősítette, hogy kitart egymás mellett, nem ad teret az együttműködésük megtörését célzó, semmiféle szándék érvényesülésének - jelentette ki Szijjártó Péter az EU-tagországok külügyminisztereinek tanácsülését követően hétfőn Brüsszelben.

A külgazdasági és külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva leszögezte, hogy mindkét országnak joga van vétót emelni.

Magyarország és Lengyelország úgy gondolja, egy konszenzussal elfogadott álláspont kialakításához további tárgyalásokra van szükség. A megállapodásra esélyt látnak, ugyanis mindkét ország elkötelezett híve a jogállamiságnak - tette hozzá.

Szavai szerint képmutató vita folyik a bevezetni kívánt mechanizmus tekintetében, ugyanis azok beszélnek a jogállamiság fontosságáról, akik maguk akarják áthágni az uniós szerződéseket azáltal, hogy olyan jogot akarnak elvenni Magyarországtól, amit a szerződések garantálnak.

Nem szabad összekötni olyan dolgokat, amelyeknek nincs közük egymáshoz - emelte ki az uniós költségvetés és a pénzügyi mentőcsomagra, valamint a politikai feltételrendszerre utalva. Mint emlékezetetett, a júliusi uniós csúcson már sikerült megállapodást elérni a pénzügyi eszközökkel kapcsolatban, a megállapodás azonban nincs összhangban a később, az Európai Parlamenttel létrehozott egyezséggel.

"Világosan látszik, a jogállamisági vita odáig fog egyszerűsödni, hogy ki enged be migránsokat és ki nem" - fogalmazott.

Kijelentette, erre utalnak az EU és az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal újra megkötni tervezett, úgynevezett poszt-cotonou-i megállapodásról folytatott nemrégiben lezárt tárgyalások is. A migrációs egyműködést szabályozó megállapodás a migrációt ugyanis pozitív jelenségként írja le. Nem ejt szót a migráció biztonsági és egészségügyi aspektusairól, vagy arról, hogy egyes ország erről másként gondolkodnak - emelte ki.

Arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás lehetővé teszi az újabb migrációs beáramlást Európába. Azon országokra pedig, amelyek nem ehhez tartják magukat, ráfogják a jogállamiság hiányának vádját és megpróbálják megfékezni az uniós források biztosítását. Uniós szerződéssel ellentétes ilyen feltételekhez kötni az uniós kifizetéséket, ezért Magyarország kitart álláspontja mellett, és ezért is erősítette meg szövetségét Lengyelországgal - tette hozzá Szijjártó Péter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!