Szijjártó: rendkívül fontos Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági együttműködése

Külföld, 2018.11.26

Észak-Rajna-Vesztfália és Magyarország gazdasági, kereskedelmi együttműködése alapvetően határozza meg a magyar gazdaság jövőbeni növekedési pályáját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Düsseldorfban újságíróknak.

A tárcavezető kifejtette: mára Észak-Rajna-Vesztfália lett az a német tartomány, ahonnan a legtöbb vállalati beruházás érkezik Magyarországra, az itteni vállalatok Magyarországon 49 ezer embernek adnak munkát, és éves szinten több mint 11 milliárd eurónyi forgalmat bonyolítanak le. Ráadásul ebbe a tartományba érkezik a harmadik legtöbb magyar kivitel a német tartományok közül - mutatott rá.

Közölte: nagyon fontos, hogy a Magyarországon beruházó észak-rajna-vesztfáliai cégek egyértelműen kedvezően fogadták a magyar kormány azon törvénymódosító javaslatait, amelyek tovább növelik az ország versenyképességét, és a korábban kihívásként emlegetett munkaerőpiaci helyzeten javítanak. Vagyis a rendkívül alacsony munkanélküliségből adódó kihívások miatt az itteni vállalatok már régóta kérték, hogy biztosítsák nekik: megnövekedett beruházásaikhoz a szükséges munkaerő rendelkezésre fog állni - magyarázta.

Megjegyezte: a magyar munkaerőpiacot még versenyképesebbé tevő szabályozási javaslatokkal a német cégek beruházási kedvét Magyarországon fenn lehet tartani.

Szijjártó Péter elmondta: az észak-rajna-vesztfáliai vállalatok alapvetően a magyar autóipar megújításában vesznek részt, és örömmel hozzák Magyarországra azokat a beruházásaikat, amelyek már az innovatív autóipari korszakhoz tartoznak. Ezek a beruházások azért fontosak a magyar gazdaságnak, mert a magyar autóipar már a 28 százalékát adja a teljes feldolgozóipari kibocsátásnak, és a magyar autóipar jövőbeni versenyképessége nagyban függ attól, hogy a modern beruházások milyen mértékben érkeznek Magyarországra - vélekedett a miniszter.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!