Szili: fontos, hogy az anyaországon kívül élő magyarság a szülőföldjén tudjon maradni és boldogulni

Külföld, 2017.11.07

Nagyon fontos, hogy az anyaországon kívül élő magyarság szülőföldjén tudjon maradni, boldogulni és gyarapodni - hangsúlyozta Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a szabadkai Pannon RTV-nek a vajdasági Torontálvásárhelyen, ahol a Rákóczi Szövetség szórványösztöndíjainak átadásán vett részt kedden.

A Rákóczi Szövetség azokban az önkormányzatokban biztosított támogatást az első osztályosoknak, ahol a magyar lakosság aránya nem éri el a 30 százalékot. A tízezer forintos ösztöndíjban összesen 324 magyar elsős részesült.

Szili Katalin kiemelte: a Rákóczi Szövetség fontos küldetést vállalt azzal, hogy támogatóktól gyűjt segítséget a Kárpát-medencében élő magyarok beiskolázására. Aláhúzta, nagyon fontos, hogy az anyaországon kívül élő magyarság meg tudja őrizni identitását, és ehhez hozzátartozik, hogy az anyanyelvén tanulhasson, valamint őrizze nyelvét és hagyományait. "Ezért tartom fontosnak, hogy már az első osztályban is magyar nyelvű oktatáshoz jussanak a gyerekek, és majdan választhassák ezt a középiskolában és a felsőoktatási intézményekben is" - tette hozzá.

A Rákóczi Szövetség programja tizenöt évvel ezelőtt indult, a Vajdaságban ötödik éve adják át az ösztöndíjakat.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!