Szíria - Cavusoglu: az amerikai fél halogatja a biztonsági övezet kialakítását

Külföld, 2019.09.10

Az Egyesült Államok halogatni akarja az Északkelet-Szíriába tervezett biztonsági övezet kialakítását - vélekedett Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter egy keddi ankarai sajtótájékoztatón, mindössze két nappal azután, hogy az amerikai és a török hadsereg a térségben közös járőrözésbe kezdett.

A tárcavezető anélkül, hogy részletezte volna, úgy fogalmazott: azok a lépések, amelyeket Washington a közös járőrözésen túl tett, csupán "látszatlépések".

Az Egyesült Államok az utóbbi években - Törökország folyamatos neheztelése ellenére - fegyverekkel látta el Szíriában, az Eufrátesz folyótól keletre fekvő területeken a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milíciát. Washington arra hivatkozott, hogy a szíriai kurdok a leghatékonyabb partnerei az Iszlám Állam nevű terrorszervezet dzsihadistái elleni harcban. Ezzel szemben Ankara úgy tartja, hogy az YPG nemzetbiztonsági fenyegetést jelent számára, mert szerinte az a törökországi kurd szakadár terrorszervezet, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségese.

Cavusoglu elégedetlenségének adva hangot úgy fogalmazott: az Egyesült Államok, amely állítása szerint élen jár a terrorizmus elleni küzdelemben, NATO-szövetségesként képtelen a terrorszervezettől függetlenül cselekedni. A török diplomácia vezetője egyúttal úgy látta: Washington megerősíti kapcsolatait az YPG-vel és továbbra is támogatja a kurd milíciát.

A török külügyminiszter végül ismét kilátásba helyezte annak lehetőségét, hogy amennyiben a török-amerikai együttműködés nem hoz eredményt, a török hadsereg egyedül lép be az érintett északkelet-szíriai területre.

Hulusi Akar török védelmi miniszter augusztus végén kétkedését fejezte ki azokkal az amerikai forrásokból származó értesülésekkel kapcsolatban, amelyek az YPG csapatkivonásával párhuzamosan a hadállások egy részének megsemmisítéséről szóltak. "A saját szemünkkel akarjuk látni, hogy mindezt meg is teszik" - hangoztatta Akar.

A török védelmi minisztérium kedden közölte: két amerikai katonai illetékes, Stephen M. Twitty vezérőrnagy, az Egyesült Államok európai parancsnokságának (EUCOM) parancsnokhelyettese, valamint Thomas W. Bergeson vezérőrnagy, az Egyesült Államok középső parancsnokságának (CENTCOM) parancsnokhelyettese kedden Ankarában a török vezérkarnál tárgyal a szíriai biztonsági övezet ügyében.

Miután Ankara és Washington eltérően ítéli meg az YPG szerepét, így csak hosszas tárgyalások után, augusztus 7-én tudtak megállapodni egy közös műveleti központ létrehozásáról a zóna kialakítását és igazgatását illetően. A műveleti központot közvetlenül a török-szíriai határon, a törökországi Sanliurfa tartomány Akcakale településénél állították fel. Az egyezség értelmében török drónok is szolgálatot teljesítenek Északkelet-Szíriában, és közös helikopteres járőrözés is folyik a térségben.

A tervezett északkelet-szíriai biztonsági övezet pontos elhelyezkedése, a török és az amerikai fél feladatainak megoszlása továbbra sem ismert.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!