Szíria - Románia szolidaritását fejezte ki nyugati szövetségeseivel

Külföld, 2018.04.14

A román vezetők pártállástól függetlenül egybehangzóan elfogadhatatlannak nevezték a vegyi fegyverek használatát, és szolidaritásukat fejezték ki az ország stratégiai szövetségeseivel szombaton, miután az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy Britannia a szíriai rezsim állásai ellen intézett légitámadást.

Klaus Iohannis jobboldali román államfő, Liviu Dragnea házelnök, a kormányzó Szociáldemokrata Párt elnöke és a bukaresti külügyminisztérium is megszólalt az ügyben, hogy szolidaritásáról biztosítsa Románia nyugati szövetségeseit. A román vezetők nyilatkozataikban azt emelték ki, hogy semmi sem indokolhatja vegyi fegyverek bevetését, egy ilyen lépés sérti a nemzetközi jogot, ezért "határozottnak, ugyanakkor arányosnak" tartják az Egyesült Államok, Nagy Britannia és Franciaország válaszát a szíriai Dúma civil lakossága, köztük számos gyerek - ellen elkövetett vegyi támadásra.

A román külügyminisztérium közleményében egy független és elfogulatlan helyszíni vizsgálatot sürget Szíriában, amelynek alapján felelősségre vonják a vegyi támadás elkövetőit.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!