Szlovákia kémtevékenységre hivatkozva kiutasított egy orosz diplomatát

Külföld, 2018.12.05

Szlovákia kiutasított egy Oroszország pozsonyi nagykövetségén szolgálatot teljesítő orosz diplomatát novemberben arra hivatkozva, hogy a diplomáciai státuszával összeegyeztethetetlen hírszerzői tevékenységet folytatott - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség Peter Pellegrini szlovák kormányfő megerősítésére hivatkozva szerdán.

A szlovák miniszterelnök az esetről elmondta: a még november 22-én kiutasított személy Oroszország pozsonyi nagykövetségén, annak védelmi hivatalában teljesített szolgálatot.

Kifejtette: a diplomatát azért utasították ki, mert a szlovák katonai hírszerzés információi szerint olyan, Szlovákia és a NATO érdekeivel szembeni hírszerzési tevékenységet folytatott, amely nem volt összeegyeztethető a diplomáciára vonatkozó bécsi egyezménnyel, és így nemkívánatos személlyé vált az országban. Hozzátette: a kiutasított diplomata 48 órát kapott arra, hogy elhagyja az országot, s ezt meg is tette.

A szlovák kormányfő az eset kapcsán újságíróknak azt mondta: Pozsony politikai irányultsága egyértelmű, euroatlanti, ugyanakkor Oroszországgal szabályszerű kapcsolatai vannak.

Szlovákia tavasszal nem csatlakozott azokhoz az európai országokhoz, amelyek a Szkripal-ügy kapcsán orosz diplomatákat utasítottak ki, azonban konzultációra hazahívta a moszkvai szlovák nagykövetet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!