Szlovén államfő: a döntőbírósági határozaton nem változtathat az EU-bíróság főtanácsnoki véleménye

Külföld, 2019.12.11

A döntőbíróság határozott a Szlovéniát és Horvátországot érintő határvita kérdésében, és ezen nem változtathat az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoki véleménye - jelentette ki Borut Pahor szlovén államfő Ljubljanában, a luxembourgi székhelyű EU-bíróság szerdai, főtanácsnoki indítványának közzététele után.

Szlovénia továbbra is ragaszkodik a döntőbírósági határozat kétoldalú végrehajtásához, valamint egy közös, két ország közötti bizottság létrehozásához, amely átültetné a gyakorlatba is ezt a döntést - hangsúlyozta a szlovén államfő, hozzátéve: Ljubljana ezt többször is felajánlotta Zágrábnak, de nem kapott választ.

"Szlovénia rendíthetetlen marad a döntőbírósági határozat végrehajtását illetően, a kétoldalú tárgyalások, illetve a kiindulóponthoz való visszatérés szóba se jöhet" - húzta alá.

Szlovénia még tavaly júliusban indított eljárást Horvátországgal szemben, mert az nem hajtja végre a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a Pirani-öböl ügyében 2017-ben hozott határozata rá vonatkozó részét. A 259. cikkely ugyanis kimondja, hogy bármely tagállam az Európai Unió Bíróságához fordulhat, ha megítélése szerint egy másik tagállam a szerződésekből eredő valamely kötelezettségét nem teljesítette.

Horvátország tavaly decemberben azt kérte a bíróságtól, hogy a szlovén keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el, mert a luxemburgi testület a benyújtott kérelem elbírálásában nem rendelkezik hatáskörrel. A horvát külügyi tárca szerint Horvátország és Szlovénia határvitáját a nemzetközi jog alapján kell eldönteni, az nem függhet az uniós jogszabályoktól vagy azok értelmezésétől.

Priit Pikamäe észt főtanácsnok szerdán közzétett indítványában a horvát álláspontot erősítette meg, miszerint a nemzetközi megállapodások nem tekinthetők uniós jog alá tartozónak, a nemzeti felségterület körülhatárolása nem az Európai Unió, következésképpen nem az uniós bíróság hatásköre.

A főtanácsnok azt is megjegyezte, hogy az uniós jog szempontjából az érintett két tagállam közötti határt nem határozták meg.

Andreja Metelko-Zgombic, a horvát külügyminisztériumban a szlovén-horvát határvita kérdésével foglalkozó államtitkár a horvát sajtónak úgy nyilatkozott: a horvát fél "több mint elégedett".

"A bíróság elfogadta az összes érvünket, és ami legfontosabb, kimondta: a határok a két ország között nincsenek megállapítva, amit Horvátország mindvégig állított" - hangsúlyozta.

A főtanácsnok indítványa nem köti a bíróságot, amely várhatóan jövő tavaszra hozhat határozatot az ügyben, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy döntéshozatalkor a testület gyakran azonos álláspontra helyezkedik az ügyek előzetes vizsgálatával megbízott főtanácsnokkal.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!