Szlovén miniszter: az EU-tanács szlovén elnöksége biztosítani kívánja a roaminghívások további díjmenteségét

Külföld, 2021.07.01

Az Európai Unió (EU) Tanácsának július elsején kezdődött, fél évig tartó szlovén elnöksége segíteni kívánja az európai jogszabályok megújítását célzó törekvéseket, hogy jövő nyártól kiküszöbölhető legyen a roaming mobildíjak újbóli bevezetése az unió területén - közölte Bostjan Koritnik közigazgatási miniszter Ljubljanában csütörtökön.

Az Európai Unió 2017 júniusában törölte el a roamingdíjakat, azóta az európaiak az unión belüli utazásaik során ugyanúgy többletköltségek nélkül használhatják mobiltelefonjukat hívásra, SMS-ezésre és internetezésre, mint saját országukban, de csak három egymást követő hónapon keresztül. Ezen túl a szolgáltatók külföldi tarifatáblázatot alkalmazhatnak. A barangolásról szóló rendelet 2022 júniusáig van hatályban.

Bostjan Koritnik nemzetközi újságírókkal folyatott ljubljanai megbeszélésén ismertette az Európai Unió Tanácsának szlovén elnökségi célkitűzések tárcájához tartozó prioritásait.

A miniszter elmondta, országának a digitális területet érintő céljai között szerepel, hogy a félév során "a lehető legnagyobb előrelépést érje el roamingdíjak alkalmazásának további tiltását biztosító jogszabályok tekintetében". Segíteni kívánja, hogy a január elsején kezdődő francia tanácsi elnökség lehetővé tehesse a rendelet elfogadását, határidejének júniusi lejárta előtt.

Az Európai Bizottság február végén terjesztett elő új rendeletjavaslatot, hogy továbbra is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során. A javaslat szerint 2022 júniusától a fogyasztók ugyanolyan minőségű és sebességű mobilinternet-kapcsolathoz juthatnának hozzá külföldön, mint otthon, ha ennek a célország mobilhálózatában megvannak a technikai feltételei. Az új szabályok ezen felül hatékony hozzáférést biztosítanak majd a segélyhívó szolgálatokhoz, és elősegítik, hogy a fogyasztók tudatában legyenek a barangolás során használt értéknövelt szolgáltatásokkal kapcsolatos pluszköltségeknek.

Az Európai Bizottság adatai szerint a mobiltelefonnal rendelkező európaiak legalább fele utazott külföldre az elmúlt négy évben, a mobil barangolás használata mintegy tizenhétszeresére nőtt a roamingdíjak 2017-es megszüntetése előtti nyár vonatkozó adatihoz képest.

Július elsejétől hat hónapig Szlovénia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, az európai ország Portugáliától vette át, majd január elsejével Franciaországnak adja tovább a tisztséget.

Az Európai Unióhoz 2004 májusában csatlakozott Szlovénia elnökségi programja jegyében Európa válságból való kilábalására és ellenállóképességének növelésére, Európa jövőjének átgondolására, a jogállamiság és az európai értékek előmozdítására, valamint a biztonságra és a stabilitásra fog törekedni az európai szomszédságban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!