Szunnita muszlimok tüntettek az Egyesült Királyságban egy Mohamed próféta lányáról szóló film miatt

Külföld, 2022.06.05

Mintegy 25 szunnita muszlim tüntetett az Egyesült Királyságban, Blackburnk városában a hétvégén, amiért az egyik helyi filmszínház le akart vetíteni egy Mohamed próféta leányát ábrázoló filmet, amely a bírálói szerint "szélsőséges síita perspektívából" ábrázolja Fatimát - adta hírül  a Breitbart című amerikai lap hírportálja.

Az Eli King által 2021-ben rendezett, Lady of Heaven (A Mennyország úrnője) című filmet - amelynek forgatókönyvét a keményvonalasnak tartott, az iráni rendszerrel is szembenálló kuvaiti síita vallástudós, Jászir al-Habíb írta - egyébként Iránban betiltották.

Sokan már korábban aggodalmuknak adtak hangot, hogy a film feszültséget kelthet a szunnita és a síita muszlimok között.

A tüntetés egyik szervezője a sajtónak elmondta: a blackburni mozi a tiltakozás nyomán levette a filmet a kínálatáról, a filmszínház vezetősége azonban ezt nem erősítette meg.

A brit Lancashire Telegraph című helyi lap jelentése szerint több brit településen rendeztek tüntetést a film bemutatása ellen. A filmet - a brit The Guardian című lap információi szerint - több muszlim országban is betiltották.

A filmet egyebek között azért is bírálatok is érték, mert a negatív szerepeket mind feketebőrű színészekre osztották.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!