The Wall Street Journal: szakemberek a Kínával folytatott kereskedelmi vita veszélyeire figyelmeztették Donald Trumpot

Külföld, 2019.10.18

Gazdasági szakemberek a Kínával folytatott kereskedelmi vita veszélyeire figyelmeztették Donald Trump amerikai elnököt a múlt héten tartott szűk körű tanácskozáson a Fehér Házban - értesült a The Wall Street Journal című lap pénteken.

A lap a tanácskozásról nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva azt írta: a gazdasági szakemberek szerint, ha folytatódik az Egyesült Államok és Kína kereskedelmi vitája, akkor az emiatt kialakult feszültség veszélybe sodorhatja az amerikai gazdaság eredményeit és Donald Trump elnök újraválasztásának esélyeit is.

A tanácskozást két nappal az amerikai és a kínai tisztségviselők egyeztetése előttre szervezte meg Larry Kudlow, a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának elnöke. Az Ovális Irodába meghívott tekintélyes közgazdászok között volt Stephen Moore közgazdász, aki korábban a jegybank szerepét ellátó központi tartalékrendszer (Fed) igazgatótanácsának egyik jelöltje volt és Lawrence Lindsey republikánus közgazdász is. A tanácskozáson - Donald Trump kifejezett kérésére - megjelent Peter Navarro kereskedelmi tanácsadó is, akit a Kínával folytatott politika egyik legfőbb kidolgozójának és támogatójának tartanak.

"Általános egyetértés volt abban, hogy a gazdaság valóban nagyon erős, az elmúlt 30 évben tapasztalt legjobb gazdasági helyzetben vagyunk, és az elnököt éppen a gazdaság eredményessége miatt választhatják újra" - idézte a lap Moore-t, aki a 2016-os elnökválasztási kampány idején Donald Trump egyik tanácsadója volt. A szakember azonban hozzátette: "abban is mindannyian egyetértettünk, hogy a Kínával kialakult kereskedelmi helyzet negatív".

A közgazdász és kollégái azt javasolták, hogy az elnök találjon valamiféle "tűzszünetet" a Pekinggel folytatott tárgyalásokon, mert a jelenlegi helyzet veszélyezteti a gazdaság növekedését.

Lawrence Lindsey, aki George W. Bush kormányzata idején a Fehér Ház Országos Gazdasági Tanácsának elnöke volt, nem kívánta kommentálni a The Wall Street Journal értesüléseit.

A Fehér Ház a lap megkeresésére közölte: Donald Trump sok tanácsadó véleményét hallgatja meg, mielőtt döntést hoz. Az amerikai-kínai tárgyalásokon a múlt héten elért előrehaladás nem e tanácskozáson elhangzottaknak, hanem a Steve Mnuchin pénzügyminiszter és Robert Lighthizer által vezetett korábbi tárgyalásoknak köszönhető - tették hozzá.

Az amerikai-kínai kereskedelmi vita változatlanul erőteljesen nyugtalanítja a pénzpiacokat, és lapinformációk szerint az Ovális Irodában az értesülés szerint kifejtett nézeteket a Wall Streeten nagy egyetértéssel fogadták.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!