Tisztújításra készül a német CDU

Külföld, 2021.10.11

Tisztújításra készül a német Kereszténydemokrata Unió (CDU), a szeptemberi sikertelen szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás miatt az elnökség és a választmány tagjai is megbízatásuk lejárta előtt távoznak - jelentették be hétfőn Berlinben.

Paul Ziemiak főtitkár a párt vezető testületeinek tanácskozása után tartott tájékoztatóján elmondta, hogy teljes egyetértésben hozott döntésük szerint a következő kongresszuson új elnökséget és választmányt alakítanak.

Mindkét testület a legutóbbi, januárban tartott kongresszuson alakult, és megbízatása két évre szólt.

A főtitkár elmondta, hogy a kongresszust valószínűleg az év végén vagy a következő év elején tartják meg. A menetrend nagyban függ attól, hogy milyen eredményre vezet a járási pártszervezeti vezetők október 30-ra összehívott tanácskozása, amelynek témája az lesz, hogy miként lehet a tagságot az eddiginél jobban bevonni a párt elnökének kiválasztásába.

Főleg azt kell megvitatni, hogy a mintegy négyszázezer párttag szavazásával töltsék-e be a tisztséget - fejtette ki a főtitkár.

A CDU elnöki tisztségét eddig rendre a párt kongresszusán tartott választással töltötték be.

Paul Ziemiak elmondta, hogy járási vezetők konferenciájának eredményei alapján az elnökség és a választmány november 2-án dönt az elnöki tisztség betöltésének módjáról és a tisztújító kongresszus időpontjáról.

A következő időszak másik nagy feladata a Bundestag-választás tanulságainak elemzése. Mindent meg kell vizsgálni, és "brutális nyíltsággal" kell átbeszélni mindazt, ami jól, és ami "nem jól" sikerült - mondta a főtitkár.

Hozzátette, hogy mindkét folyamat "moderátora" Armin Laschet pártelnök lesz, aki a CDU és a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió kancellárjelöltjeként indult a Bundestag-választáson.

A választáson győztes Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Zöldek, valamint a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) előzetes koalíciós egyeztetéseivel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy CDU és a CSU továbbra is készen áll tárgyalni Zöldekkel és az FDP-vel a kormányzati együttműködésről, ha nem sikerül megállapodniuk az szociáldemokratákkal.

A szeptemberi Bundestag-választáson az SPD a szavazatok 25,7 százalékával végzett az első helyen. A CDU/CSU története leggyengébb teljesítményével 24,1 százalékot szerzett, így már csak a második számú politikai erő Németországban.

A két párt folytathatná a 2013-ban kezdett közös kormányzást, azzal a különbséggel, hogy nem az SPD, hanem a CDU/CSU lenne a kisebbik koalíciós partner. Ezt egyikük sem szorgalmazza, ezért a szociáldemokraták és a CDU/CSU is a 14,8 százalékkal a harmadik helyen álló Zöldeket és a 11,5 százalékkal negyedik FDP-t próbálják megnyerni koalíciós partnernek.

Ez lenne az első német szövetségi kormány a második világháború óta, amelyet három partner alkot.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!