Több mint 10 százalékkal csökkent a FTSE-100-as vállalatok vezetőinek keresete

Külföld, 2019.08.21

Több mint 10 százalékkal csökkent tavaly a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete, de még így is 117-szer többet keresnek, mint a teljes munkaidőben foglalkoztatott brit munkavállalók.

A brit emberierőforrás-menedzserek legnagyobb szakmai szövetsége, a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) és a High Pay Centre független elemzőközpont szerdán ismertetett adatai szerint a legnagyobb piaci tőkeértékű brit tőzsdei cégek vezetői évi medián 3,46 millió fontért dolgoztak tavaly. Ez 13 százalékos csökkenés a 2017-ben mért 3,97 millió font medián értékhez képest.

Mindeközben a teljes munkaidőben foglalkoztatott brit munkavállalók éves keresetének mediánja 29 574 font, amelyet a cégvezetők mindössze három nap alatt keresnek meg.

A száz elnök-vezérigazgató közül 43-nak emelkedett a keresete tavaly.

A jelentésből az is kiderült, hogy az elnök-vezérigazgatók és a munkavállalók átlagkeresete között 114:1 az arány, ami tavaly 144:1, tavalyelőtt 130:1 volt . A munkavállalók 64 százaléka véli úgy, hogy túl magas a vezetők fizetése, és mindössze 4 százalékuk gondolja ellenkezőképp.

A jelentésből az is kiderült, hogy továbbra is jelentős mértékű a különbség a nők és a férfiak számában a száz legnagyobb vállalat vezetői között. Tavaly hét, az idén már csak hat cég élén állt nő, és bár az elnök-vezérigazgatók 6 százalékát teszik ki, a kereseteknek csak 4,2 százaléka esett rájuk. Ez ugyanakkor némi javulást mutat a 2017-ben mért 3,5 százalékhoz képest. A keresetbeli eltérések továbbra is "elfogadhatatlanul nagyok" a vállalati ranglétra alján és a tetején dolgozók között - fogalmazott Peter Cheese, a CIPD ügyvezető igazgatója.

Luke Hildyard, a High Pay Centre igazgatója szerint többet kell tenni annak érdekében, hogy a bérpolitika összhangba kerüljön a "szélesebb társadalom érdekeivel". Hozzátette: "fontos, hogy az emberek bízzanak abban, hogy a legnagyobb vállalataink a gazdaság egészének javát szolgálják, nem pedig a csúcson lévő pár ember meggazdagodását".

A CIPD és a High Pay Centre évente összeállított közös tanulmánya először tért ki a Londoni Értéktőzsde FTSE-250-es indexét alkotó vállalatokra. Az irányadó FTSE-100-as indexben szereplő cégeket követő 150 legnagyobb vállalat vezetői keresetének mediánja alig változott az elmúlt években: 2016-ban és 2018-ban 1,58 millió font volt, 2017-ben ennél valamivel magasabb, 1,61 millió.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!