Több párt is kormányzásra törekszik Andalúziában

Külföld, 2018.12.03

Több párt is bejelentette kormányalakítási szándékát a dél-spanyolországi Andalúziában hétfőn, noha egyikük sem szerzett az önálló kormányalakításhoz elegendő többséget az egy nappal ezelőtti autonóm parlamenti választásokon.

A spanyol sajtó földrengéshez hasonlította az eredményeket, egyrészt mert a szocialisták az évtizedek óta bázisukat jelentő Andalúziában vélhetően nem tudnak majd kormányozni, másrészt mert Spanyolországban eddig nem volt parlamenti képviselete radikális jobboldali pártnak.

"Nem lehetek elégedett, habár megnyertem a választásokat" - fogalmazott Susana Díaz, Andalúzia eddigi elnöke, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) listavezetője.

Az andalúz autonóm közösséget 36 éve irányító párt eddigi legrosszabb helyi választási eredményét érte el vasárnap, mandátumainak száma 47-ről 33-ra csökkent a 109 fős sevillai parlamentben.

Susana Díaz bejelentette: választási győzelméből adódóan kötelessége megpróbálni kormányt alakítani, emellett hangsúlyozta, hogy meg kell akadályozni a szélsőjobboldal kormányra kerülését.

"Vállaljuk a kormányalakítás kihívását" - mondta Pablo Casado a spanyol konzervatív Néppárt (PP) elnöke értékelve az eredményeket.

Pártja ugyan másodikként végzett a választáson 26 mandátummal, de a jobbközép pártok összességében több szavazatot és mandátumot nyertek mint a baloldali erők.

A pártelnök az eredményekre hivatkozva felszólította Pedro Sánchez spanyol szocialista kormányfőt, hogy írjon ki előrehozott választásokat Spanyolországban.

Kormányt alakítana Andalúziában az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt is, amely harmadik helyen jutott be 21 képviselővel a sevillai parlamentbe, tizenkettővel növelve korábbi mandátumszámát.

Juan Manuel Villegas főtitkár arra kérte a szocialistákat és konzervatívokat, hogy ne gátolják a változást, és azzal érvelt, hogy míg pártja támogatottsága egyre növekszik addig a PSOE és a PP támogatottsága süllyed.

"A jövő és a demokrácia forog kockán Spanyolországban" - értékelte az eredményeket Pablo Iglesias a Podemos (Képesek vagyunk rá) radikális baloldali párt főtitkára, amely az Előre Andalúzia (Adelante Andalucía) tömörülés tagjaként negyedik helyen végzett 17 mandátummal.

A politikus antifasiszta mozgósításra szólított fel a szélsőjobboldal megfékezésére, miután a VOX nevű radikális jobboldali párt is bejutott az andalúz parlamentbe.

A 12 mandátumot nyert VOX vezetője Santiago Abascal sevillai sajtótájékoztatóján kijelentette: ők nem lesznek akadálya annak, hogy Andalúziában többségi alternatívája legyen a "szocialista korrupciónak".

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a választási eredményekkel kapcsolatban Twitter-oldalán azt írta, hogy az megerősíti kormánya elkötelezettségét az alkotmány és a demokrácia védelme mellett "szemben a félelemmel".

Az El País című baloldali napilap szerint az andalúziai bukás tovább növeli a szocialista kormány gyengeségét, és a jobbra fordulás tendenciáját jelzi a politikában.

Az ABC című konzervatív napilap elemzésében kifejtette: a baloldal megbotránkozik annak lehetőségén, hogy a VOX támogassa a Néppárt elnökjelöltjét Andalúziában, miközben emlékeznie kellene arra, hogy Pedro Sánchez a "katalán puccsisták", valamint Baszk Haza és Szabadság (ETA) utódpártja, a Bildu támogatásával lett kormányfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!