Több ezren tiltakoztak egy atomhulladék-feldolgozó ellen Kínában

Külföld, 2016.08.08

A hatósági felszólítás ellenére több ezer ember tüntetett a kelet-kínai Csiangszu tartomány Lianjünkang településén egy kínai-francia atomhulladék-feldolgozó megépítése ellen - jelentette a South China Morning Post című hongkongi lap online kiadása hétfőn.

A nukleáris projekt az elhasznált nukleáris fűtőanyag feldolgozását és újrahasznosítását szolgálná, de a város lakóinak a jelek szerint nem tetszik az ötlet, hogy az üzem a környékükön épüljön meg. A két napon át tartó demonstráción az emberek transzparensekkel tiltakozva tették világossá, hogy nem kérnek az atomhulladékból.

A városi önkormányzat közleményben tudatta, hogy a tervezett üzem helyszínéről még nem született döntés, s azt ígérték, hogy az ügyben tett lépéseikről tájékoztatni fogják a lakosságot, előzetesen kikérik a véleményüket. Egyúttal azonban arra is figyelmeztettek, hogy a rémhírterjesztők ellen határozottan fel fognak lépni.

Annak ellenére, hogy a hatóságok igyekeztek elejét venni a tömegdemonstrációnak, arra emlékeztetve, hogy a szervezők nem jelentették be az eseményt, emberek ezrei vonultak az utcára. A helyszíni jelentések szerint a rendőrök, köztük a rohamosztagosok ugyancsak szép számmal vigyázták rendet.

Állítólag dulakodás is volt, de sérülésekről, komolyabb rendbontásról nem érkeztek jelentések.

"Az önkormányzat csak a beruházás volumenét és gazdasági hasznát hangsúlyozza és egy szóval sem említi a biztonsági és egészségügyi veszélyeket" - mondta a hongkongi lapnak az egyik helybéli. "Az aggodalmainknak hangot akarunk adni, ezért tüntetünk" - tette hozzá.

Sajtójelentések szerint hat tartomány szerepel az eddigi legnagyobb kínai-francia projekt megvalósításának lehetséges helyszínei között. A múlt hónapban azonban olyan tartalmú utalások jelentek meg a helyi kormányzati honlapon, amelyből arra lehetett következtetni, hogy a Sanghajtól csaknem 500 kilométerre északra lévő két Lianjünkanra esett a választás.

Kommentátorok a történteket annak a törekvésnek a kísérőjelenségeként írják le, amely szerint Peking a kínai energiaellátás forrásainak átrendezését, vagyis a fosszilis energia háttérbe szorítását tűzte ki célul. A lakosság azonban immár Kínában is azt várja, hogy a környezetét és egészségét befolyásoló döntésekről időben kapjon meggyőző tájékoztatást.

Kínában a legutóbbi adatok szerint 34 atomerőmű működik és 20 van épülőben. Az országnak hivatalos becslések szerint 2030-ig még mintegy 100 új reaktorra lenne szüksége, hogy kielégítse a fokozódó energiaigényeket és teljesítse a károsanyag-kibocsátás visszafogása terén tett vállalásait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!