Török kormányfő-helyettes: Ankara nem áll egyik résztvevő ország oldalán sem a szíriai konfliktusban

Sport, 2018.04.16

Ankara a szíriai konfliktusban se az oldalán, sem az ellenében nem áll egyik résztvevő országnak sem - jelentette ki Bekir Bozdag török kormányfő-helyettes hétfőn a katari fővárosban az Anadolu török állami hírügynökség beszámolója szerint.

Bozdag leszögezte: Törökország Szíria-politikája a jog és az igazság mellett foglal állást.

A török politikus kifejtette: Ankara helyteleníti, hogy az Egyesült Államok az Iszlám Állam terrorszervezettel szemben egy Törökország által ugyancsak terrorszervezetnek tartott kurd milíciával, a Népvédelmi Egységekkel (YPG) lép fel Szíriában. Ankara egyúttal azt is ellenzi, hogy némely országok feltétel nélkül támogatják a szíriai rezsimet, amely már ennyi bűnt követett el, és e tekintetben a török álláspont eltér az orosz és iráni politikától - tette hozzá.

Hangsúlyozta: ha az igazság azt követeli meg, Törökország mind Washingtonnal, mind pedig Moszkvával és Teheránnal együttműködik.

Bozdag szavaival Emmanuel Macron francia elnök azon vasárnapi kijelentéseire reagált, amelyekben az amerikai-brit-francia koalíciónak a szíriai rezsim ellen végrehajtott szombat hajnali légicsapásait üdvözölte. A nyugati országok a szíriai kormányerőknek a felkelők erődítményeként szolgáló Dúma városban április 7-én elkövetett állítólagos vegyi támadására válaszul léptek fel.

Macron vasárnap azt mondta, hogy "ezzel a beavatkozással a témában leválasztottuk az oroszokat a törökökről. A törökök elítélték a vegyi fegyverek használatát és támogatták hadműveletünket" - tette hozzá a francia elnök.

Miközben Törökország a mérsékelt arab ellenzéket támogatja a szíriai polgárháborúban, Moszkvával és Iránnal közös erőfeszítéseket tesz a konfliktus politikai rendezéséért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!