Török offenzíva - Aknagránátos támadás ért Szíria felől egy török őrhelyet, halottak

Külföld, 2019.11.28

Aknagránátos támadás érte Szíria felől a délkelet-törökországi Akcakale határvárosnál található katonai őrhelyet. Az incidensben két katona meghalt - jelentette az NTV török hírtelevízió a török védelmi minisztérium csütörtöki közleményére hivatkozva.

A tárca nem nevezte meg egyértelműen a felelősöket. Úgy fogalmazott: a szerdai támadást terroristák hajtották végre arról a északkelet-szíriai területről, ahol a török hadsereg október 9-én offenzívát indított.

Hozzátették: a török tüzérség azonnal lőni kezdte azt a térséget, ahonnan az aknagránát érkezett.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) a török vezetés által terrorszervezetként kezelt Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen indított hadműveletet Északkelet-Szíriában. Ankara szerint az YPG a Délkelet-Törökországban a kurd kisebbség függetlenségéért küzdő szakadár fegyveres csoport, a nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szíriai szövetségese.

Az összecsapásoknak az október 17-én született török-amerikai és az október 22-én aláírt török-orosz tűzszüneti megállapodás vetett véget, amelynek következtében az YPG - moszkvai tájékoztatás szerint - visszavonult a török határ mellől. Azóta alábbhagytak a török támadások, bár Ankara kifogásolta, hogy a YPG csak részben hajtotta végre az általa követelt csapatkivonásokat, és fenntartotta magának a jogot a hadműveletek folytatására.

A szíriai felkelők oldalán álló Ankara és a damaszkuszi kormányt támogató Moszkva között létrejött egyezség alapján az offenzíva határ menti övezetében jelenleg török és orosz alakulatok tartanak járőrözést. A török-szíriai határ őrizetét a török hadműveleti területen kívül a szíriai kormányerők egységei vették át.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!