Török offenzíva - Lavrov nem tud komoly török-szíriai összecsapásokról

Külföld, 2019.10.31

Oroszországnak nincs megerősített információja arról, hogy komoly közvetlen összecsapás történt volna a török és a szíriai fegyveres erők között Észak-Szíriában - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter újságíróknak csütörtökön Moszkvában.

"A jelentős megállapodások terepen történő megvalósításakor elkerülhetetlenek a súrlódások. Nem halottam megerősítését annak, hogy komoly közvetlen összecsapások történtek volna a szíriai és a török katonák között azokon a területeken, ahol az október 22-i orosz-török memorandumban foglalt megállapodások megvalósítása zajlik" - mondta az orosz diplomácia vezetője.

Recep Tayyip Erdogannak azt a kijelentését kommentálva, hogy Ankara kiszélesítheti az Északkelet-Szíriában kialakított török biztonsági övezetet, Lavrov azt hangoztatta, hogy a török elnök erről a kérdésről "nem megfellebbezhetetlen módon" beszélt. Mint mondta, Erdogan - az ő értelmezése szerint - azt adta értésre, hogy várja a Szocsiban október 22-én született megállapodás végrehajtását.

A miniszter rámutatott: a szíriai orosz parancsnokság bejelentette, hogy a kurd önvédelmi alegységek a memorandumban megadott 150 óra alatt elhagyták a 30 kilométeres határsávot. Mint mondta, Moszkva ebből indul ki, és tudomása szerint Ankara sem mondott ennek ellent. Hozzátette, hogy az orosz katonák mind a szíriai, mind a török kollégáikkal állandó kapcsolatban állnak.

Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja Genfben, a szíriai alkotmányozó bizottság szerdai első tanácskozását követően a TASZSZ-nak nyilatkozva Oroszország derűlátásának adott hangot a testület munkájával kapcsolatban. Mint mondta, a legfontosabb az, hogy a munka megkezdődött, és mindenkit óvott attól, hogy a bizottságra nyomást gyakoroljon, vagy megpróbáljon időhatárt szabni a tárgyalásoknak. Lavrentyjev szerint mind a szíriai kormány, mind az ellenzék képviselői építő szellemben viszonyulnak az alkotmányozás feladatához.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!