Török offenzíva - Török belügyminiszter: eddig 121 ember került őrizetbe a szíriai hadművelet becsmérlése miatt

Külföld, 2019.10.11

Az északkelet-szíriai török hadművelet szerdai kezdete óta 121 embert vettek őrizetbe a török hatóságok az offenzíva becsmérlése, Törökország megszállónak minősítése miatt - jelentette be pénteken Ankarában Süleyman Soylu török belügyminiszter.

Soylu közölte azt is, hogy hasonló okokból közel 500 közösségimédia-fiókot átvilágítottak.

Leszögezte: nem fogják eltűrni - legyen az bármelyik szervezet is -, hogy "a terrorizmussal harcoló hőseiket" a közösségi médiában megszállóknak nevezzék. A török belügyminiszter hozzátette: árulók azok, akik háborúnak nevezik a katonai beavatkozást, mert a háború az két ország között zajlik. Ez a hadművelet azokat a terroristákat likvidálja, akik bajt próbálnak hozni az országra - hangoztatta.

Recep Tayyip Erdogan török elnök október 9-én jelentette be, hogy a török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven hadműveletet indított Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek tartott, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá egy biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését.

Nyilatkozataik miatt nyomozás indult csütörtökön a második legnagyobb török ellenzéki tömörülés, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) két társelnöke, Sezai Temelli és Pervin Buldan, illetve a HDP további három képviselője ellen is "terrorista propaganda" terjesztése, valamint "a török kormány nyilvános megsértése" miatt.

A legtöbb ellenzéki párt támogatja az északkelet-szíriai katonai beavatkozást, a HDP viszont az akció leállítására szólított fel, és inváziós kísérletnek minősítette a török offenzívát.

Temelli szerdán úgy fogalmazott, hogy a török kormány mindössze hanyatló népszerűségét próbálja helyreállítani.

A párt tagjain kívül további 78 ember ellen indult eljárás csütörtökön, mert a közösségi médiában bírálták a szíriai offenzívát. A hatóságok szerint ez kimeríti a közösség elleni izgatás és a terrorista propaganda terjesztése büntetőjogi tényállását.

Az intervenció ellen a fővárosban Ankarában, valamint a délkelet-törökországi, főként kurdok lakta Diyarbakirban csütörtökön tiltakoztak is. Diyarbakirban vízágyút vetett be a rendőrség a tüntetők szétoszlatására.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!