Török puccskísérlet - Ismét több mint 150 ember ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban gülenizmus gyanújával

Külföld, 2019.09.13

Elfogatóparancsot adott ki pénteken az ankarai főügyészség 165 ember ellen annak gyanújával, hogy közük volt a járási hivatalvezetők 2012-es alkalmassági vizsgáján feltett kérdések idő előtti kiszivárogtatásához - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A hatóságok szerint a kérdéseket ugyanaz a gülenista hálózat szivárogtatta ki, amelyet a török vezetés a 2016. július 15-ei puccskísérletért is felelőssé tesz. A mozgalmat, amelyet Ankara terrorszervezetnek tekint, az Egyesült Államokban élő, török származású Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezeti. Gülen tagadja, hogy bármi köze volt a történtekhez. A hivatalos álláspont szerint a nemzetközi hálózat tagjai az összeesküvést megelőzően hosszú évek alatt épültek be az állami szférába, így a közigazgatásba is.

A mostani rendőrségi fellépés Törökország 81 tartományából 45-re terjed ki. A hatóságok eddig 83 gyanúsítottat fogtak el.

Az Anadolu rendőrségi forrásokra hivatkozva arról is írt: egyes érintettek bevallották, hogy a vizsga szóbeli fordulóját előre el is próbálták.

A feltételezett gülenisták elleni kormányzati fellépés a 2013-as korrupciós botrányt követően kezdődött, majd a 2016-os hatalomátvételi kísérlet után hágott a tetőfokára, százezreket vettek őrizetbe, tízezreket zárattak börtönbe. A megtorlás még három év elteltével is szakadatlan. A tisztogatások nem közvetlenül csak a puccsistákat sújtják, hanem a mozgalom tagjait és támogatóit is, ami miatt számos nemzetközi bírálat érte a török vezetést.

Ankara hivatalosan is kérte Washingtontól Gülen kiadatását, de mindeddig nem történt előrelépés az ügyben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!