Özdag egy Kilicdarogluval közösen tartott sajtótájékoztatón tette a bejelentést, a Győzelem Pártja székháza előtt.
Özdag felszólalásában rámutatott: a kormánypárt is támogatásért folyamadott hozzájuk, de az ő politikájuk nem tartalmazta a menekültek hazatérését, Kilicdarogluval viszont egyetértésre jutottak a kérdésben, így őt támogatják.
A Győzelem Pártja elnöke jelezte: pártja egy éves időkeretet, valamint egy, a nemzetközi jognak megfelelő, az emberi jogokat szem előtt tartó modellt javasolt Kilicdaroglunak, amellyel ő egyetértett.
Özdag kiemelte: "évi 11 milliárd dollárt költve a menekültekre nem tudjuk megakadályozni a török nép elszegényedését".
Kilicdaroglu egy múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette ki, hogy megválasztása esetén az összes menekültet hazaküldené. A politikus egyúttal azzal vádolta Erdogant, hogy nem állt ki az ország határaiért, becsületéért.
Özdag mostani bejelentésével ellentétben, hétfőn a május 14-i államfőválasztás első fordulójának harmadik helyezettje, Sinan Ogan arra szólította fel híveit, hogy Erdogant támogassák a második fordulóban.
A Győzelem Pártja a szintén május 14-én tartott parlamenti választáson 2,23 százalékot kapott, ami nem volt elég ahhoz, hogy a tömörülés képviselői mandátumot szerezzen a 600 fős törvényhozásban.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!