Történelmi csúcsra emelkedett a szélsőjobboldaliak száma Németországban

Külföld, 2019.06.27

Meghaladta a 24 ezret, és ezzel a második világháború óta a legmagasabbra emelkedett a szélsőjobboldaliak száma Németországban 2018-ban a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) csütörtökön ismertetett éves jelentése szerint.

A BfV becslése szerint a neonáciként számon tartott Német Nemzeti-demokrata Pártban (NPD), a Német Identitárius Mozgalomban (IBD), az egyéb szervezetekben és a szervezett struktúrákon kívül tevékenykedő szélsőjobboldali aktivisták száma 24 100 volt tavaly, az egy évvel korábbi 24 000 után.

A színtér jellegzetessége a legfőképpen az idegenellenességben gyökerező erős hajlandóság az erőszakra. A szélsőjobboldaliak az idegeneket, "különösen a menedékkérőket és a muszlimokat", valamint a politikai döntéshozókat tartják felelősnek "a nemzeti identitás állítólagos elvesztése" miatt - fejtette ki berlini tájékoztatóján Thomas Haldenwang, a BfV elnöke.

A kasseli tartományi államigazgatási hivatal vezetője, Walter Lübcke meggyilkolásának ügye "különösen brutális formában mutatja, hogy az internetes megfélemlítési kísérletek és fenyegetések miként torkollanak nagyon valóságos erőszakba" - tette hozzá.

Walter Lübcke 2015-ben kiállt a menedékkérőket befogadó szállások létesítése mellett, mire gyűlölködő kommentárokat zúdítottak rá az interneten, és végül "a saját kertjében egy fejlövéssel valósággal kivégezték" - mondta nemzetbiztonsági szolgálat vezetője a június elején történt gyilkosságról, amellyel egy szélsőjobboldaliként számon tartott férfit gyanúsítanak.

Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter kiemelte, hogy a szélsőjobboldaliak száma 2014 óta folyamatosan emelkedik, és tavaly nagyjából minden másodikat - 12 700 fő - a politikai meggyőződésüket erőszakkal érvényesíteni hajlandó személyek közé sorolta az alkotmányvédelmi hatóság.

A 2018-as folyamatok újra megmutatták, hogy a "nyitott társadalmunkat fenyegető veszélyek egyre sokrétűbbek és összetettebbek" - mondta Horst Seehofer.

A BfV jelentése szerint a baloldali szélsőségesek száma is emelkedett, az egy évvel korábbi 29 500-ról 32 000-re. Az erőszakra hajlamos szélsőbaloldaliak tábora nem változott, számukat továbbra is 9000-re becsülik.

Az iszlamista - szélsőséges muszlim vallási - szervezetek és az iszlamista terrorista csoportosulások által mozgósítható emberek számát - az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus úgynevezett személyi potenciálját - 26 560 főre becsülik, ez szintén növekedés az egy évvel korábbi 25 810-hez képest.

A belső elhárításért felelős szolgálat kiemelte: "2018-ban nem történt Németországban iszlamista-terrorista támadás, de az előkészítettség különböző szakaszaiban feltárt merénylettervek sora rámutat, hogy továbbra is feszült a biztonsági helyzet és magas szinten stabilizálódott a fenyegetettség".
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!