Tretyak elkapkodta: Znarok helyett Zsamnov lett a válogatott kapitánya

Külföld, 2021.09.29

Vlagyiszlav Tretyak, az Orosz Jégkorong Szövetség elnökének szombati bejelentésével szemben nem Oleg Znarok, hanem Alekszej Zsamnov lett az orosz válogatott szövetségi kapitánya.

A legendás kapus a nemzetközi szövetség (IIHF) szentpétervári elnökválasztó kongresszusán azt közölte az újságírókkal, hogy Znarok kap egyéves szerződést és vezetheti majd a címvédő orosz csapatot a februári, pekingi olimpián. Ezzel szemben a szövetség szakértői tanácsa - amelyben Tretyak mellett olyan egykori kiválóságok foglalnak helyet, mint Borisz Mihajlov, Pavel Bure vagy Valerij Kamenszkij - hétfői ülésén úgy döntött, hogy Znarokkal szemben a hatalmas NHL-es tapasztalattal, ugyanakkor kevés edzői múlttal bíró Zsamnov jobb választás. Így aztán a szövetség - ahogy az IIHF honlapján szerdán olvasható - már azt kommunikálta, hogy Zsamnov lesz a szövetségi kapitány, míg Znarok, valamint az eddigi szövetségi kapitány, a világbajnoki negyeddöntős búcsú után távozott Valerij Bragin tanácsadóként segíti a munkát a válogatott mellett.

Znarok volt már kapitány, mégpedig 2014 és 2018 között. Ebben a ciklusban a válogatott 2014-ben világ-, 2018-ban olimpiai bajnok, 2015-ben vb-ezüst, 2016-ban és 2017-ben vb-bronzérmes volt.

A pekingi és a phjongcshangi olimpia abban különbözik, hogy a jövő évi játékokon játszhatnak az NHL-es világsztárok - hacsak a koronavírus nem szól közbe -, míg a 2018-as tornát kihagyták. A szakértői tanács pedig éppen emiatt szavazott inkább Zsamnovnak bizalmat Znarokkal szemben.

Zsamnov - aki pénteken lesz 51 éves - játékosként sztárnak számított, a Dinamo Moszkvával 1990-ben és 1991-ben megnyerte az utolsó két szovjet bajnokságot. A válogatottal 1991-ben vb-harmadik, 1992-ben olimpiai bajnok, 1998-ban olimpiai második, 2002-ben pedig harmadik volt. Az NHL-ben 1992-től 2006-ig játszott, megfordult a Winnipeg Jets, a Chicago Blackhawks, a Philadelphia Flyers és a Boston Bruins csapatában, 807 alapszakasz-mérkőzésen 719 pontot (249 gól, 470 gólpassz) gyűjtött.

Visszavonulását követően a Vityaz, az Atlant Mitiscsi és a Szpartak Moszkva főigazgatója volt, és csak szükséghelyzetben állt vezetőedzőnek vagy másodedzőnek. A 2018-as olimpián aranyérmes csapat másodedzője volt Znarok mellett. A mostani idényben a Szpartak utánpótlás ellenőre.

Az új szövetségi kapitány jelezte, hogy edzői tapasztalatai "elég szilárdak".

"Egy hullámhosszon vagyunk az NHL-es játékosainkkal" - mondta Zsamnov. "Az edzői stábommal követni fogunk minden jelöltet, figyeljük, ki milyen formában van. Nem zárhatjuk ki a sérülések lehetőségét sem. A válogatottba csak a legerősebbek kerülhetnek."

Hozzátette: nemcsak az észak-amerikai profi ligából, hanem az orosz bázisú KHL-ből is be lehet kerülni az olimpiai csapatba. Szerinte centerek terén vannak problémáik.

"Vannak erős játékosaink a KHL-ben is, és mindenképpen követni fogjuk a fejlődésüket" - fogalmazott. "Az Euro Hockey Tour tornákon kipróbálhatjuk őket, elemezni fogunk mindenkit."

Zsamnov jelezte azt is, hogy két korábbi NHL-es sztárral, Szergej Zubovval és Szergej Goncsarral már felvette a kapcsolatot, hogy segítsék a munkáját, ugyanakkor nem tervezi, hogy október közepe előtt megnevezi a szakmai stáb tagjait.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!